Ali Khodzsa és a bölcs kisfiú története

Élt Bagdad városában Harun-al-Rasid kalifa uralkodása idején egy Ali Khodzsa nevu kereskedo. Nem volt se nagyon gazdag, se nagyon szegény, nem volt se felesége, se gyereke, magányosan éldegélt szüloházában, szorgalmasan és eredményesen dolgozott. Egyszer, három éjjel egymás után ugyanazt az álmot látta: egy tisztes aggastyán jelent, meg elotte, szigorúan nézett rá és megrótta, hogy miért nem teljesíti minden mohamedán kötelességét, miért nem zarándokolt még el Mekkába?

Ez az álom nagyon felzaklatta és megzavarta Ali Khodzsát. Mint jó mohamedán tudta, hogy kötelessége erre a zarándokútra elmenni; de ott volt a háza, holmija, üzlete. Azt hitte, ez elég arra, hogy mentesüljön a zarándoklás alól és alamizsnaosztással, meg egyéb jótékonykodással pótolja. De az álomlátás óta lelkiismerete nem hagyta nyugodni, félt is, hogy valami baj éri. Elhatározta hát, hogy nem késlekedik tovább.

Hogy még abban az esztendoben elindulhasson, elsosorban eladta minden bútorát, majd az üzletét és a benne felhalmozott áru nagy részét, csak annyit tartott meg, amennyit magával akart vinni Mekkába. Házát szerzodéssel bérbeadta. Miután így elrendezte ügyes-bajos dolgait, készen állt, hogy mihelyt Bagdadból elindul a Mekkába tartó karaván, csatlakozzék hozzá. Egy dolog volt még csak hátra: hogy biztonságba helyezzen ezer aranyat, mivel ily nagy összeg a zarándokúton terhére lett volna. Csupán annyit vitt magával, hogy költségeire és egyéb szükségleteire éppen fussa.

Ali Khodzsa kiválasztott egy megfelelo nagyságú edényt, beletette az ezer aranyat, aztán olajbogyót rakott fölébe, míg csak színültig meg nem telt. Jól lezárta és elvitte egyik kereskedo-barátjához, így szólt hozzá:

- Testvér, ugye tudod, hogy néhány nap még és zarándokútra indulok Mekkába, a karavánnal. Arra a szívességre kérlek, hogy orizd meg ezt az olajbogyós edényt a visszatértemig.

A kereskedo készségesen felelte:

- Tessék, itt a raktáram kulcsa, vidd oda magad az edényt, tedd, ahová akarod, bizonyos lehetsz, hogy ugyanott meg is találod majd!

Elérkezett a bagdadi karaván indulásának napja. Ali Khodzsa megrakta tevéjét a kiválasztott áruval, csatlakozott a zarándokokhoz, és szerencsésen meg is érkezett Mekkába. Meglátogatta a többi zarándokkal együtt a nevezetes templomot, ahová minden esztendoben összesereglenek a világ négy égtája felol az igazhívo mohamedánok és teljesítik nagy jámborul az eloírt szertartásokat. Ali Khodzsa is megtette amit vallása eloírt, majd kirakta a magával vitt árut, hogy eladja vagy elcserélje.

Arra járt két kereskedo, megpillantották a portékát és olyan szépnek találták, hogy megálltak nézegetni, bár egyiküknek sem volt szüksége semmire. Miután kielégítették kíváncsiságukat, továbbhaladván az egyik így szólt a másikhoz:

- Ha ez a kereskedo tudna, mekkora nyereséggel adhatná el áruját Kairóban, inkább ott árulná, mint itt, ilyen olcsón.

Ali Khodzsa meghallotta beszédüket és mivel már sokan dicsérték elotte Egyiptom szépségeit, tüstént elhatározta, hogy felhasználja a jó alkalmat és odautazik. Becsomagolta portékáját és ahelyett, hogy hazaindult volna Bagdadba, Egyiptomnak vette útját, egy Kairóba készülo karavánnal. Nem is volt oka megbánni tettét, olyan jól megtalálta számítását; néhány nap alatt minden áruján sokkal nagyobb nyereséggel adott túl, mintsem valaha is remélte. Új portékát szerzett be, azzal a szándékkal, hogy Damaszkuszba megy. Várakoznia kellett, mert csak hat hét múlva indult oda karaván. Ali Khodzsa nem érte be azzal, hogy Kairó városában minden látnivalót megnéz, hanem elment, megcsodálta a piramisokat is, a Nílus mentét is követte jókora úton és mindkét partján megtekintette a nevezetes városokat.

Mivel a karaván útja Jeruzsálemen át vezetett Damaszkusz felé, élt az alkalommal és meglátogatta a templomot, amely az igazhivok második szent helye Mekka után.

Ali Khodzsa Damaszkuszi gyönyöruséges helynek találta elragadó kertjei, rétjei, boséges vizei miatt, a valóság mindent felülmúlt, amit valaha is olvasott róla. Hosszasan idozött ott, de most mégsem felejtette el, hogy Bagdad a hazája, végül is hazafelé indult. Elérkezett Aleppóba, ott is eltöltött még néhány napot, onnan aztán, átkelve az Eufráteszen, Hosszul felé vette útját, hogy megrövidítse, a Tigris folyó mentén.

De midon Mosszulba érkezett, néhány perzsa kereskedo - akikkel az úton nagyon összebarátkozott - becsületességével és kellemes társaságával igen megnyerte tetszését. Nem került nagy fáradságukba, hogy rábeszéljék Ali Khodzsát: tartson velük Sirázig, onnan aztán könnyu lesz Bagdadba visszatérnie, méghozzá jókora nyereséggel. Magukkal vitték Szultanije Rei és Iszpahán városába, onnan Sirázba.

Így aztán, beleszámítva, hogy mennyi idot töltött egy-egy városban, nem sok híja volt már hét esztendonek azóta, hogy Ali Khodzsa elindult Bagdadból. Végül is elhatározta, hogy most már csakugyan hazatér.

Eközben az a barátja, akire elutazásakor az olajbogyós edényt bízta, nem gondolt sem orá, sem az edényre. Amidon Ali Khodzsa Sirázból egy karavánnal elindult, ez a kereskedo éppen vacsoránál ült a családjával. Valahogy szó került olajbogyóról, a kereskedo felesége pedig egyszerre nagyon megkívánta, mert amint mondotta, már rég néni volt olajbogyó a házukban.

- Ejnye ... olajbogyó - szólt a férje - eszembe juttatod, hogy Ali Khodzsa egy olajbogyós edényt bízott rám, mielott Mekkába indult. O maga tette be raktáramba, hogy visszatértekor majd elviszi. De hol van azóta Ali Khodzsa?... Igaz, hogy miután a karaván hazatért, valakitol azt hallottam, hogy átment Egyiptomba. Biztos, hogy meghalt azóta, ha ennyi éve nem tér haza; elfogyaszthatjuk olajbogyóját, ha ugyan még jó!... Adjatok egy tálat meg egy lámpást, érte megyek, aztán megkóstoljuk.

- Édes uram - szólt az asszony - Isten óvjon meg ilyen csúf tettol; tudod, hogy nincs szentebb dolog a ránk bízott holminál! Mondottad, hét esztendeje, hogy Ali Khodzsa Mekkába ment és nem jött vissza; de azt beszélték, hogy onnét Egyiptomnak vette útját. Honnan tudod, nem ment-e Egyiptomból ki tudja, hová? ... Halála hírét nem vetted; akár holnap vagy holnapután is visszatérheti Mekkora gyalázat lenne az rajtad meg a családodon, ha nem úgy adnád vissza az edényt, amiképpen átvetted? Halld szavamat, hogy ezt az olajbogyót nem kívánom és nem is eszem belole!... Ha szóltam róla, hát csak üres beszéd volt. Avagy azt hiszed talán, hogy ennyi ido múlva az olajbogyó még jó és eheto? Megromlott már az. És Ali Khodzsa megjön - mint azt az eloérzetem súgja - és észreveszi, hogy hozzányúltunk olajbogyójához, mit gondol akkor barátságod meg huséged felol? ... Könyörgök, tégy le szándékodról!

Az asszony azért ostromolta ilyen hosszasan az urát, mert makacsságot olvasott le arcáról. Csakugyan: rá se hederített a jó tanácsra, fölállt és egy tállal meg a lámpással raktárába indult.

- Jegyezd meg legalább - mondta erre az asszony - hogy nekem nincs részem abban, amit csinálsz és rám ne hárítsd a hibát, ha bunbánatra lesz okod.

A kereskedonél süket fülekre talált minden szó. Megmaradt eltökélt szándékánál. A raktárba ért, fogta az edényt, kibontotta és látta, hogy az olajbogyó mind megromlott. Hogy megnézze, az alja is olyan romlott-e, mint a teteje, a tálba kezdte önteni. De rázás közben egynéhány aranypénz is kifordult, nagy csengéssel.

Az arany láttára a kereskedo - ugyanis kapzsi volt és ravasz - megvizsgálta az edényt. Látja ám, hogy az olajbogyót már mind kiöntötte és ami maradt, az csupa aranypénz. Ismét megtöltötte az edényt az olajbogyóval, befedte és visszatért házába.

- Igazad volt, asszony - szólt - az olajbogyó megromlott. De én úgy visszazártam az edényt, hogy Ali Khodzsa, ha valaha még hazajön, sose veszi észre, hogy hozzányúltam!

- Jobb lett volna, ha rám hallgatsz és egy ujjal sem érinted - mondotta a felesége. - Csak semmi rossz ne származzék belole!

A kereskedo éppoly kevéssé hederített felesége utolsó szavaira, akárcsak elobbi intelmeire. Egész éjjel azon törte a fejét, hogyan s miképpen vehetné el Ali Khodzsa aranyát, milyen módon maradhatna az övé akkor is, ha jogos tulajdonosa elokerül és követeli az edényt... Másnap kora reggel elindult, friss olajbogyót vásárolt, visszatért, kiszórta a régi olajbogyót Ali Khodzsa edényébol, kiszedte az aranyat és elrakta. Ezután megtöltötte az edényt a vásárolt olajbogyóval, letakarta régi fedojével és visszatette oda, ahová annak idején Ali Khodzsa helyezte.

Vagy egy hónappal kereskedo barátjának gaztette után, Ali Khodzsa hosszú utazásából megérkezett Bagdadba. Mivel háza bérbe volt adva, fogadóban szállt meg addig, míg bérlojét értesíti és az másutt keres lakást.

Másnap Ali Khodzsa felkereste barátját. Az tárt karokkal fogadta és nem gyozött örvendezést színlelni, hogy oly hosszú távollét után, végre itt van. Mart bizony, mint mondta, már csaknem reményét vesztette, hogy meglátja-e még valaha...

A szokásos kölcsönös udvariasságok után Ali Khodzsa kérte a kereskedot, adja vissza neki a rábízott olajbogyós edényt és bocsássa meg, hogy oly soká alkalmatlankodott vele.

- Ali Khodzsa, kedves barátom! - felelt a kereskedo - sose mentegetozzél. Edényed nem volt utamban és hasonló esetben én is úgy cselekedtem volna, akárcsak te velem. Tessék, itt a raktár kulcsa, vedd elo az edényt, ott találod, ahová tetted.

Ali Khodzsa bement a kereskedo raktárába, kihozta az edényt, visszaadta a kulcsot, szépen megköszönte a szívességét és visszatért fogadóbeli szállására. Kinyitja az edényt, és amint kezet odáig meríti bele, ahol az elrejtett aranynak lennie kell, legnagyobb meglepetésére nem találja. Azt hitte, hogy téved. Kiürítette az egész edényt, de egyetlen pénzdarabot sem talált. Szinte megdermedt elképedésében és kezét-szemét égnek emelve, felkiáltott:

- Lehetséges, hogy az az ember, akit jó barátomnak tartottam, ezt a gaz hutlenséget elkövesse?

Ali Khodzsa feldúltan futott vissza a kereskedohöz.

- Barátom - mondotta neki - ne lepodj meg, hogy ismét itt vagyok. Bevallom, hogy az olajbogyós edényt, amelyet a raktáradból kivettem, a magaménak ismertem fel. De az olajbogyó között ezer arany volt, azt pedig most nem találom. Talán szükséged volt rá és befektetted üzletedbe. Ha így van, nyugtass meg és adj elismervényt a pénzrol, azután majd kifizeted kedved szerint.

A kereskedo már elore elkészült Ali Khodzsa mondókájára és a maga feleletére is.

- Ali Khodzsa, barátom - így szólt - amikor te elhoztad hozzám az olajbogyós edényt, hozzányúltam-e? Nem magad helyezted-e el, nem magad találtad-e ugyanazon a helyen, ugyanabban az állapotban, ugyanúgy lezárva? Ha aranyat tettél bele, akkor benne kellett lenni. Te azt mondtad, olajbogyó van benne, én elhittem. Ennyit tudok, semmi többet; hiszed-e vagy nem: én nem nyúltam hozzá.

Ali Khodzsa szelíd szóval próbálta rávenni a kereskedot a beismerésre:

- Békeszereto ember vagyok - mondotta - és fájna nekem, ha olyan eszközökhöz kellene nyúlnom, amik nem válnának a világ szeme elott becsületedre. Gondold meg, a magunkfajta kereskedonek mindennél fontosabb a jó hírneve. Ismétlem, kétségbe ejtene, ha nyakasságod arra kényszerít, hogy törvényes útra vigyem az ügyet, én, aki mindig inkább veszni hagytam igazamat, minthogy utána fussak!

- Ali Khodzsa - felelte a kereskedo - beismered, hogy olajbogyós edényt tettél le nálam. Visszavetted, hazavitted, most meg jössz és ezer aranyat követelsz rajtam! Mondtad nekem, hogy az edényben vannak? Én még csak azt sem tudom, volt-e olajbogyó az edényben - nem mutattad meg nekem. Csodálkozom, hogy csak aranyat keresel rajtam, nem pedig gyémántot vagy drágakövet... Tudod mit, menj el békességben, mert még összecsodül a nép a boltom elott!

Néhányan csakugyan meg is álltak és a magából kikelt kereskedo hangjára még többen odagyultek, a szomszéd kereskedok is kijöttek boltjaikból, hogy megtudják, min különbözött össze a szomszédjuk Ali Khodzsával, és hogy megbékítsék oket. Amikor Ali Khodzsa elmondta a dolgot, a legtekintélyesebbek megkérdezték a kereskedot, mit válaszol erre.

A kereskedo bevallotta, hogy raktárában orizte Ali Khodzsa edényét, de tagadta, hogy hozzányúlt volna. Megesküdött, hogy csak onnan tudta, mi van benne, mert Ali Khodzsa megmondta neki. Felszólította a jelenlevoket, legyenek tanúi, hogy milyen durva sértés éri saját házában.

- Magad vonod fejedre a sértést! - mondotta erre Ali Khodzsa és megfogta a kereskedot karjánál. - De mivel ilyen gonoszul ötölsz-hatolsz, törvény elé idézlek. Meglátjuk, lesz-e merszed ugyanezt állítani a kádi elott is?!

Ennek a kereskedo sem mert ellene szólni.

- Gyerünk - mondotta - magam is azt akarom; meglátjuk, kinek van igaza: neked-e, vagy nekem?...

Ali Khodzsa a kádi elé vezette a kereskedot, és azzal vádolta, hogy ellopta a nála letétbe helyezett ezer aranyat. De úgy tünteti fel a dolgot, amiként már elbeszéltük. A kádi megkérdezte, vannak-e tanúi? Azt felelte, hogy erre az óvatosságra nem gondolt, hiszen azt hitte: hogy akire rábízta az edényt, jó barátja és addig becsületes embernek ismerte.

A kereskedo nem védekezett egyébbel, mint amit Ali Khodzsának szomszédai jelenlétében már mondott. Avval végezte, hogy kész megesküdni: nemcsak, hogy hamis a vád, mely szerint ezer aranyat ellopott volna, de nem is tudott az ezer aranyról. A kádi megeskette, felmentette a vád alól és elbocsátotta.

Ali Khodzsát szörnyen bántotta ez a jelentékeny pénzveszteség, tiltakozott az ítélet ellen és kijelentette a kádinak, hogy panaszt tesz magánál Harun-al-Rasid kalifánál, aki majd igazságot szolgáltat. A kádi nem sokat törodött tiltakozásával, a pervesztes ügyfél megszokott módját látta benne, és meg volt gyozodve arról, hogy helyesen teljesítette kötelességét, amikor felmentett egy olyan vádlottat, aki ellen nem volt terhelo tanú.

A kereskedo nagy diadallal tért haza, lelke mélyén örvendezve a könnyen szerzett ezer aranynak - Ali Khodzsa pedig kérvényt szerkesztett, és már másnap, amidon a kalifa déli ájtatossága után visszatéroben volt, az egyik utcán a menet elé állt és felemelte karját, amelyikben az írást tartotta. Egy tiszt, akinek ez volt a hivatala, kivált a sorból, elvette tole a kérvényt és átadta a kalifának.

Mivel Ali Khodzsa tudott Harun-al-Rasid ama szokásáról, hogy a neki átnyújtott írásokat nyomban maga elolvassa, követte a menetet, belépett a palotába és várakozott a tisztre, akinek az írást átadta. Az meg is jelent és azt mondta, hogy a kalifa elolvasta kérvényét és megjelölte az idot a másnapi kihallgatásra. Aztán megtudakolta Ali Khodzsától a kereskedo lakását, hogy ot is odarendelje ugyanarra az idore.

Ennek a napnak estéjén a kalifa álruhát öltött és az ugyancsak álruhát viselo nagyvezíre, Dzsafar, és foporoszlója, Masrur kíséretében bejárta a várost, mint ahogy ezt idonként tenni szokta.

Az egyik utcán zajt hallott a kalifa; arrafelé sietett és egy ajtóhoz ért, amely egy udvarra nyílott. Az udvaron tíz-tizenkét gyerek - még nem tértek éji nyugalomra - játszott a holdfényben. A kalifa egy résen át belesett rájuk.

Kíváncsi volt, miféle játékot játszanak ezek a gyerekek. Leült egy kopadra, éppen az ajtó közelében és mivel tovább is beleskelodött a hasadékon, hallotta, hogy az egyik fiúcska, a legélénkebb és legeszesebb mindnyájuk között, így szól a többiekhez:

- Játsszunk kádit!

- Én vagyok a kádi! Hozzátok elém Ali Khodzsát, meg a boltost, aki ellopta az ezer aranyat.

A kisfiú szavaira a kalifának eszébe ötlött az aznap átvett és elolvasott kérvény és ezért kettozött figyelemmel várta, hogyan szól majd a gyerekek ítélete...

Mivel Ali Khodzsa meg a kalmár ügye nagy port vert fel még a bagdadi gyerekek között is, a többi kisfiú örömmel fogadta az ajánlatot.

Megbeszélték, ki milyen szerepet játszik. Abban mind megállapodtak, hogy a játékot javasló gyerek lesz a kádi, aki le is ült már, kádihoz illo komoly méltósággal. Egy másik gyerek pedig a törvény embereként két fiút vezetett elébe.

Az egyiket Ali Khodzsának nevezte, a másik volt az a kereskedo, aki ellen Ali Khodzsa vádat emelt.

Megszólalt a játék-kádi, kikérdezte nagy komolysággal a játék-Ali Khodzsát:

- Ali Khodzsa, mit kívánsz a jelenlevo kereskedotol?

A játék-Ali Khodzsa mélyen meghajtotta magát, elmondta a játék-kádinak az egész ügyet tövirol hegyire, és avval a kéréssel végezte beszédét, hozzon a kádi olyan ítéletet, hogy ot, Ali Khodzsát, ne érje súlyos veszteség.

A kis kádi, miután meghallgatta Ali Khodzsát, a kereskedohöz fordult és megkérdezte tole, miért nem adta vissza Ali Khodzsának a követelt összeget.

A játék-kereskedo ugyanaz okkal érvelt, mint az igazi a bagdadi kádi elott és ugyanúgy meg akart rá esküdni.

- Nono, lassan a testtel! - felelt a kis kádi. - Mielott az esküdre kerülne a sor, szeretném látni az olajbogyós edényt!... Elhoztad magaddal, Ali Khodzsa?

A kisfiú azt felelte, hogy nem, s a játék-kádi elküldte az olajbogyós edényért.

Ali Khodzsa eltunt egy pillanatra, aztán úgy tett, mintha edényt tenne le a kádi elé, bizonygatva, hogy ezt az edényt helyezte el a vádlottnál és ezt is hozta el tole. A hivatalos formához híven, a kádi megkérdezte a kereskedotol, felismeri-e o is ezt az edényt? Az hallgatásával elárulta, hogy nem mer tagadni. Erre a kádi megparancsolta, hogy nyissák fel az

A kis Ali Khodzsa úgy tett, mintha leemelné a fedot, a kádi pedig belenézett az edénybe:

- De szép olajbogyó, hadd kóstolom meg!

Úgy tett, mintha kivenne egyet és megízlelné, aztán megjegyezte:

- Kituno! - Hanem - folytatta - azt hiszem, hogy a hét esztendeig orzött olajbogyó nem lehet ilyen jó! Hívjatok ide olajbogyó-kereskedoket, nézzék meg, mi a helyzet! - Két fiút elébe állítottak. - Olajbogyó-kereskedok vagytok? - kérdezte tolük a kis kádi. Azt felelték, hogy igen, ez a foglalkozásuk. - Mondjátok - folytatta - tudjátok-e meddig áll el az eltevésre annak rendje-módja szerint elkészített olajbogyó úgy, hogy eheto marad?

- Uram - felelték a kis kereskedok - akárhogy veszodik is vele az ember, a harmadik esztendoben már semmit sem ér az eltett olajbogyó, se íze, se buze, csak a szemétre való!

- Ha így igaz - szólt a kis kádi - nézzétek meg ezt az edényt itt és mondjátok meg, mikor tették bele az olajbogyót, ami benne van?

A kereskedok mímelték, mintha vizsgálnák az olajbogyókat, megkóstolgatták; aztán kijelentették, hogy frissek és jók.

- Tévedtek - mondta a kis kádi - itt van Ali Khodzsa és azt állítja, hogy ezeket a bogyókat hét éve tette az edénybe.

- Uram - szóltak a szakértoknek meghívott kis kereskedok - mi csak azt állítjuk, hogy ez idei olajbogyó és meg vagyunk gyozodve arról, hogy Bagdad valamennyi kereskedoje között egyetlen egy sem akad, aki az ellenkezojét állíthatná.

A vádlott kereskedo ki akarta nyitni a száját, hogy megcáfolja az olajbogyó-szakértoket. Ám a kis kádi nem adott neki erre idot.

- Hallgass! - rivallt rá - tolvaj vagy! Felakasztatlak!

Így ért véget a gyerekek játéka: ujjongtak, tapsoltak és a kis bunösre vetették magukat, mintha akasztani vinnék.

El sem lehet mondani, mennyire csodálta Harun-al-Rasid kalifa a kisfiú értelmességét és okosságát, hogy ilyen bölcs ítéletet hozott abban az ügyben, amelyben másnap oneki magának kell ítélkeznie. Fölkelt és megkérdezte a vezírt - aki ugyancsak nagy figyelmet szentelt a történteknek - hallotta-e, miként ítélt a fiú és mit szól hozzá?

- Igazhívok ura - felelte Dzsafar vezír - mondhatom: ilyen bölcsesség ilyen zsenge korban igazán meglepo!

- De tudod-e azt is - mondta a kalifa - hogy nekem kell holnap döntenem ugyanebben a perben és hogy az igazi Ali Khodzsa ma kérvényt nyújtott be hozzám?

- Most hallom toled, ó, igazhívok ura!

- Gondolod - folytatta a kalifa - hogy hozhatok más ítéletet, mint amit most hallottunk?

- Ha az eset azonos - válaszolta a nagyvezír - úgy vélem, a kalifa se cselekedhet, sem ítélkezhet más módon.

- Jegyezd meg jól ezt a házat - utasította a kalifa - és hozd el nekem holnap ezt a fiút. Hadd ítélkezzen o ugyanebben a dologban az én színem elott. Tudasd a kádival, aki felmentette a tolvaj kereskedot, hogy o is jelenjék meg: hadd tanuljon kötelességet egy gyermek példájából és javuljon meg. Arra is legyen gondod, hogy Ali Khodzsa hozza magával az olajbogyós edényt. Aztán két olajbogyó-kereskedo is legyen ott a kihallgatáson.

Így rendelkezett a kalifa, miközben befejezték esti korútjukat, amelyen egyéb figyelemre méltó dolog már nem történt.

Másnap Dzsafar nagyvezír felkereste azt a házat, amelyben a kalifa a gyerekek játékának tanúja volt és a házigazda után tudakozódott. Ilyen nem volt: a ház asszonyához utasították. A vezír megkérdezte tole, vannak-e gyermekei? Azt felelte, hogy három gyermeke van, elo is hívta oket.

- Gyerekek - kérdezte tolük a vezír - melyiktek volt tegnap játék közben a kádi?

A legnagyobbik jelentkezett, hogy o volt, és mert nem tudta miért kérdezik ezt tole, elsápadt.

- Fiam - mondotta neki a nagyvezír - velem jössz, az igazhívok ura látni kíván!

A fiú anyja igen megrémült, látván, hogy a vezír magával akarja vinni a fiát. Megkérdezte:

- Uram, az igazhívok ura el akarja venni a fiamat, ezért hívatja?

A nagyvezír megnyugtatta és megígérte, hogy fiát egy óra múlva visszaküldik hozzá és hogy majd akkor megtudja, milyen ügyben hívatták és öröme lesz belole.

- Ha így van uram - felelte az anya - engedd meg, hogy felvehesse a jobbik ruháját, hadd jelenjék meg méltóbban az igazhívok ura elott. - És gyorsan átöltöztette a fiút.

A nagyvezír elvitte a gyermeket és pontosan megjelent vele a kalifa elott az Ali Khodzsa és a kereskedo számára kijelölt idoben.

A kalifa látta, hogy a gyerek kissé meg van szeppenve, elo akarta hát készíteni arra, amit tole vár:

- Gyere ide, fiacskám, egészen közel. Te vagy az, aki tegnap az Ali Khodzsa meg az aranytolvaj kereskedo perében ítéletet hoztál? Láttalak, hallottalak és igen meg vagyok veled elégedve!

A gyerek nem jött zavarba, szerényen felelte, hogy o az.

- Fiam - folytatta a kalifa - most mindjárt megláthatod az igazi Ali Khodzsát és az igazi kereskedot. Gyere, ülj ide mellém.

Kézen fogta a fiút, felment és leült a trónusára. Maga mellé ültette a gyereket, majd behívatta a peres feleket. Amint a trónhoz kellett járulniuk, mindeniket nevén nevezte, ok pedig leborultak és homlokukkal érintették a trón szonyegét. Mihelyt felemelkedtek, a kalifa így szólt hozzájuk:

- Mindenki adja elo panaszát. Ez a fiú meghallgatja és ítéletet hoz. Ha hibáz valamiben, én majd helyreigazítom.

Ali Khodzsa és a kereskedo egymás után szóltak. Mikor a kereskedo felajánlotta esküjét, a gyerek megszólalt, hogy ennek még nincs itt az ideje és hogy elobb meg kell vizsgálni az olajbogyós edényt.

Ekkor Ali Khodzsa odanyújtotta, a kalifa lábához helyezte és fölnyitotta az edényt, majd átadták vizsgálatra a behívott szakérto kereskedoknek, s azok kijelentették, hogy az olajbogyó friss és idei. A fiú megmondta nekik, hogy Ali Khodzsa azt állítja, hogy hét éve tette az olajbogyót az edénybe. Erre ugyanazt felelték, mint elozo nap a játékbeli szakértok.

Jól látta már a vádlott, hogy a két szakérto az o ítéletét mondja ki, de a gyermek most nem ítélkezett. Ránézett a kalifára:

- Igazhívok ura - szólt - ez nem játék: az igazhívok urának dolga, hogy komoly halálos ítéletet hozzon, nem pedig az enyém, mint tegnap, játékból.

A kalifa napnál világosabban látta, hogy a kereskedo bunös, át is adta az igazságszolgáltatás embereinek. De elobb be kellett vallania, hová rejtette az ezer aranyat. Mindjárt vissza is adták Ali Khodzsának. A bölcs és igazságos uralkodó ezután arra intette az elso ítélet kádiját, aki ugyancsak jelen volt, hogy tanuljon e gyermektol pontosságot hivatásában.

Azután megölelte a fiút, száz arannyal telt erszénnyel bokezuen megjutalmazta és hazabocsátotta.