Sahriár király és Sehrezád

Élt hajdanában, réges-régen, India és Kína szigetein egy hatalmas király: Sahriárnak nevezték. Nagy hadserege, díszes orsége volt, szolgák mérhetetlen serege és fényes kíséret vette körül. Birodalmán mély bölcsességgel és igazságszeretettel uralkodott, kiérdemelvén népei szeretetét.

Felesége azonban gonosz asszony volt. Sahriár király, amidon rájött buneire, halállal büntette, és elkeseredésében megfogadta, hogy ismét megházasodik, de mindig csak egy napra: egyik nap noül vesz egy fiatal lányt, másnap pedig leütteti a fejét, így is cselekedett nap-nap után, három esztendon keresztül. Mérhetetlen volt a kétségbeesés az egész országban, a nép jajveszékelt, a lányos családok szertefutottak; az egész fovárosban egyetlen felnott leány sem maradt. Amikor a király ismét megparancsolta vezírjének, hogy szokás szerint vezessen hozzá új menyasszonyt, a vezír hasztalan keresett: egy leányt se talált. Elkeseredetten, bánatosan és a király haragjától félve ment haza.

Ennek a vezírnek volt két leánya. A nagyobbikat Sehrezádnak hívták, a kisebbiket Dunjazádnak. Az idosebbik sok könyvet olvasott, jártas volt hajdani királyok élettörténetében, régi népek történelmében. Nevezetes volt arról is, hogy ezer könyvet gyujtött össze a régi népek és királyok históriáiból, meg a költok muveibol. Ez a Sehrezád most megkérdezte apjától:

- Édesapám, miért változott meg úgy a kedved, miért vagy tele búval, gonddal?

A vezír leányának kérdésére elbeszélte elejétol végig a királlyal való dolgát. Mire Sehrezád így szólt:

- Kérve kérlek édesapám, adj engem feleségül a királyhoz! Vagy meghalok, és feláldozom magamat az igazhívok leányaiért, vagy életben maradok és akkor én mentem meg oket ettol a nagy veszedelemtol.

A vezír pedig ezt válaszolta:

- Az istenért! Soha! Kockára tennéd életedet?

De a leány hajthatatlan volt:

- Kár a szóért - mondotta - ennek meg kell lenni!

Mit tehetett a vezír egyebet: felöltöztette leányát menyegzoi díszbe és elment, jelentette a királynak, hogy talált menyasszonyt, Sehrezád pedig így szólt a húgához:

- Ha én már a királynál leszek, érted küldök, és elhozatlak. Majd ha ott vagy, és alkalmasnak látod az idot, szólj hozzám ekképpen: »Testvérem, mesélj nekem valami érdekes történetet, hadd virrasszuk így át az éjszakát«. Mire én belefogok mesémbe, és ha Allah akarja, ebben rejlik a mi megszabadulásunk.

Ezután édesapja, a vezír elvezette Sehrezádot a királyhoz. Amikor ez megpillantotta, örömmel kérdezte:

- Hát elhoztad, akit kívántam?

- Parancsára, királyom - felelt a vezír.

Este, mikor nyugovóra tértek, Sehrezád sírva fakadt. A király megkérdezte, mi bántja.

- Ó, uram királyom - válaszol Sehrezád - lásd, van egy kedves húgom, tole szeretnék elbúcsúzni.

A király elküldött Dunjazádért. Dunjazád megölelte novérét, és leült a kerevet elé. Éjféltájban pedig így szólt novéréhez:

- Ó, édes testvérem, szemünkre nem jön álom! Mesélj valami szép történetet, hadd szálljanak az álmatlan órák.

- Szíves örömest - felelt Sehrezád - ha a nemes király megengedi. A király is álmatlan volt és nyugtalan, örült hát, hogy mesét hallhat.

- Mesélj hát - mondotta.

Sehrezád nagy örömmel fogott elso meséjébe. A király egész éjjel hallgatta. De Sehrezád csak a mese közepén tartott még és íme: a hajnal pirkadni kezdett; Sehrezád félbeszakította történetét. Dunjazád felkiáltott:

- Ó, be szép is a meséd, be kedves, be gyönyöru!

Sehrezád így felelt:

- Mi ez ahhoz képest, amit holnap éjszaka mesélhetnék, ha életem megkímélné a király!

Mire a király így szólt magában:

- Allahra, nem fejeztetem le addig, míg meg nem hallom a mese másik felét.

Ezután kiment fogadótermébe. Ott állott a vezír, leánya halotti leplével kezében. A király parancsokat osztogatott, intézte az ország dolgait, míg csak a nap végére nem járt. A vezírnek egy szót sem szólt a történtekrol. Az pedig nem szunt meg álmélkodni. Mikor az udvar este szétoszlott, Sahriár király visszatért lakosztályába. S amint leszállt a második éjszaka, Dunjazád így szólt novéréhez:

- Ó, kedves testvérem, mondd el történeted második felét is!

Sehrezád pedig így szólt:

- Boldogan és örömmel, ha a király is úgy akarja.

- Mesélj csak tovább! - mondotta a király, és Sehrezád tovább mesélt... tovább ezer éjszakán keresztül.

Sehrezádnak ez ido alatt három fiúgyermeke született. Mikor az ezeregyedik éjszaka bevégezte meséit, leborult a király lába elé, és így szólt hozzá:

- Ó, minden idok legnagyobb királya, én a te rabnod vagyok. Ezeregy éjszakán át elmeséltem neked régi nemzetségek, régi idok népeinek történetét. Kérhetlek-e téged most arra, hogy teljesítsd egy kívánságomat?

És a király így felelt:

- Csak szólj, Sehrezád, megadom, amit kívánsz.

Sehrezád pedig elohívatta a dajkákat, és ezt mondta nekik:

- Hozzátok be gyermekeimet!

Tüstént be is hozták a három kisfiút: egyik közülük már ment, a másik a földön csúszkált, a harmadik még csecsemo volt. Sehrezád a király elé lépett velük, és így szólt:

- Ó, királyom, íme a gyermekeid! Én most azért könyörgök hozzád: kímélj meg a haláltól e gyermekek kedvéért. Mert ha megöletsz, anyátlanul maradnak ezek a kicsinyek; nem lesz asszony, aki úgy gondozza oket, mint én.

A király könnyekre fakadt, szívéhez szorította kisfiáit, és így szólt:

- Ó, Sehrezád, én már a gyermekek születése elott megkegyelmeztem neked, mert erényes, tisztalelku, okos és jámbor vagy. Allah áldjon meg téged, apádat és anyádat, a tövet és a hajtást! Allah a tanom, hogy nem lesz semmi bántódásod!

Sehrezád megcsókolta a király kezét, leborult elotte, és végtelen boldogsággal mondta:

- Allah nyújtsa hosszúra életedet, és növelje méltóságodat és hatalmadat!

Nagy öröm támadt a palotában és városszerte; olyan éjszaka volt ez, amilyet kevés élo ember látott, világosabb volt, mint a fénylo nappal. Másnap reggel boldogan ébredt a király, összehívatta minden katonáját, a vezírnek pedig pompás, csillogó díszruhát ajándékozott, és így szólt hozzá:

- Allah áldjon meg, hogy hozzám adtad tündökletes lelku leányodat. Megbántam immár, hogy oly sokat elpusztítottam népem leányai közül! És ez az o érdeme! Okosnak, erkölcsösnek, tisztának és erényesnek ismertem meg ot, három fiúgyermekkel is megajándékozott, dicsértessék érte Allah!

A király díszes ruhákat ajándékozott a birodalom foembereinek, és elrendelte, hogy harminc napra ékesítsék fel a várost.

Fel is ékesítették hát pompásan a várost; ehhez foghatót eddig senki sem látott. Peregtek a dobok, szóltak a trombiták, egymást követték a vitézi játékok: részvevoiket a király dúsan megjutalmazta. A szegények közt is alamizsnát osztatott, és minden alattvalójára, birodalma minden népére kiterjesztette jótékony gondosságát. O, és országának népei jólétben, örömben, gyönyöruségben és boldogságban éltek, míg el nem érte oket az örömök elrontója és a kötelékek felbontója: a halál.