A király húszéves leánya és a három ifjú

Egyszer volt egy királynak egy szép leánya, s mikor az a leánya elérte
volna immár a huszadik esztendőt, azt mondja az apjának:

- Hallja, édesapám, már én is csak fogok valamihez, mert eljött az
ideje annak, hogy férjhez menjek.

Azt mondja erre a király:

- Hát te, leányom, mihez akarsz fogni, férjhezmenéshez? Hiszen
ha egy olyan férfi meg akarna házasodni, aki találna hozzád, az
megkeres téged, nem illik, hogy a leány maga járjon efféle dologban.

- Nem úgy van az, apám - azt mondja a leány -, hanem én
levelet bocsátok széjjel mindenfele az országba, hogy jöjjenek
szerencsepróbáló ifjak, s aki a próbát kiállja, annak a felesége
leszek.

Megíródik a levél, s elküldik széjjel az országba. A levél pedig
azt tartalmazta, hogy aki valami olyan portékát tud vinni a király
udvarába, amelynek hasonmását nem tudja mutatni a király leánya,
az fogja őt elnyerni feleségül.

Bejárja a levél az egész országot, igen kapnak rajta, kivált az
előkelő ifjak. Volt abban az országban három ifjú legény, s azok
közül egynek olyan keszkenője volt, hogy ha megrázta, akármit gondolt,
mindjárt meglett. A másiknak egy olyan korbácsa volt, hogy ha valahova
menni akart, csak egyet sújtott vele, s mindjárt ott lett, ahol akart.
A harmadiknak pedig egy olyan messzelátója volt, amelyen meglátta még
az embernek a szívét, lépét s a tüdejét is. Mikor ezek elolvasták
a királykisasszony levelét, mind a hárman útnak indultak. A király
kapujában mind a hárman összetalálkoztak, s elkérdezték egymástól
utazásuk célját. Megegyeztek egymással, hogy ne egyszerre menjenek
az udvarba, hanem külön-külön.

Bemegy legelőször az, akinek a csodatevő keszkenője van. Meghajtja
magát, köszön, s jelenti, hogy ő miféle járásbeli volna.

Azt mondja neki a királyleány:

- No hát miféle portékát hoztál, hadd lássam, tudnám-e én párját
mutatni?

Az ifjú előmutatja a kendőt, s elmondja, hogy annak milyen
tulajdonsága van. A király leánya nem tudott ahhoz hasonlót
mutatni, mert nem volt olyan neki, s azt mondotta:

- Te ifjú, menj a szállásodra harmadnapig, s addig én gondolkodom
- s azzal az ifjú el is megy, szállást keres magának.

Másodszor bemegy az az ifjú, akinek a messzelátója volt, de az is úgy
járt, mint az első. A királykisasszony őt is elküldötte harmadnapig
szállására.

Utoljára ment az, akinek a csodakorbácsa volt, de a király leánya nem
tudta párját mutatni a korbácsnak sem. De a korbácsos legénynek azt
mondotta:

- Hallod-e, én hallottam hírét egy különös tengeri szigetnek, hogy
abban, amennyiféle gyümölcs a világon van, mind megterem. Szeretném
meglátni azt a szigetet egyszer életemben. Ha tehát valóban olyan
csodatevő ereje van a te korbácsodnak, hogy ahova éppen akarsz, oda
tudsz menni vele, menjünk el ketten, hadd lássam meg én is azt a
különös szigetet.

Azt mondja rá a legény a leánynak:

- Hát ha úgy akarsz, állj most ide mellém, s én egyszeribe odateszlek
téged, ahova éppen neked tetszik.

Odaáll a leány az ifjú mellé, s a legény egyet cserdít a csodakorbáccsal,
s azt mondja:

- Hipp-hopp, ott legyünk, ahol a királyleány akarja!

Abban a szempillantásban a különös szigetben voltak mind a ketten.

A király leánya nekifogott, megvizsgált mindent, összejárta a
szigetnek minden szegletjét, minden nevezetest megnézett abban.
Mikor aztán jól kijárta, kimulatta magát, azt mondta a legénynek:

- No, most már láttam, amit látni akartam, menjünk, siessünk haza
innen, mert nem szabad sokág távol lennem az apám házától.

Megint egymás mellé állottak, megérintették magukat a korbáccsal,
s egyszeribe otthon termettek. Akkor a leány ezt a legényt is
szállására utasította harmadnapig gondolkozásra, mint a másik
kettőt.

A három legény mind csak várta, várta, ki-ki a maga szállásán, hogy mi
fog velük történni, hová dől el a sorsuk. Eltelt a három nap is, s
mégsem hallottak semmit sem arról, hogy mit akarnak velük. Egyszer azt
gondolja magában az az ifjú, akinek a csodatevő kendője volt, hogy ő
bizony csak elindul hazafele, mert látja, hogy csak komédiáznak vele,
a három nap is eltelt, s a drága városban sokáig időzni bajos dolog
pénz nélkül. Ahogy így elmélkedett, hát el is indult vissza azon
az úton, amelyen eljött volt. Megy, mendegél egy nagy tágas mezőn
keresztül, s minthogy a hosszas utazásban erősen megfáradt, leült
nyugodni egy vadalmafa árnyékába. De mivelhogy meg is éhezett,
elővette a keszkenőt, megrázta, s azt parancsolta, hogy azon a helyen,
ahol ő ül, étel-ital elegendő legyen. Lett is egyszeribe annyi, hogy
tíz ember is jóllakhatott volna vele. Nekifog a legény az evésnek, s
mikor legderekasabban folytatná az ebédelést, odaérkezik a másik ifjú
legény is, az, akinek a messzelátója volt. Köszönti őt, s a keszkenős
legény azt mondja neki:

- Éppen jókor jöttél, ugyan jó helyre jöttél, barátom! Tudom én, hogy
el vagy fáradva, s amellett ehetnél is, gyere, ülj le ide mellém, jó
szívvel látlak, együnk-igyunk, aztán utazzunk tovább együtt.

Minthogy a távcsöves legénynek is az óra tizenkettőt ütött már a
gyomrában, nem vonogatta magát, hanem letelepedett, s enni kezdett
szorgosan. Ahogy az étel fölött beszélgetnek egyről is, másról is, de
főként a király leányáról, hát egyszercsak látják, hogy a fejük fölött
a levegőben megy a korbácsos legény, mint valami lidérc vagy sárkány,
de hirtelen annak is szemébe akadt a két vendégeskedő a fa alatt.
Leszállott hozzájuk, s őt is odaültették maguk mellé, hogy egyék
velük. Evett ő is jó szívvel, nemigen várt sok kínálást. Most már
ettek hárman.

Evés közben elmondták egymásnak, hogy hogy jártak, s hogy egyiknek
sem volt szerencséje, kijátszották őket, mind a hármukat csúful.

Mikor az étellel végeztek, az, akinek a csodatevő kendője volt, azt
mondja a másik kettőnek:

- Haj, barátaim, de szeretném én azt tudni, mégpedig bizonyosan, hogy
az a királykisasszony éppen most, ebben az órában hol van, mit csinál,
mivel foglalatoskodik.

Azt mondja arra az a legény, akinek a távolbalátója volt:

- Hát, barátom, azt te könnyen megtudhatod. Nézz bele ebbe az én
távcsövembe, mindjárt meg fogod látni tisztán, hogy a királyleány
hol van, hogy és mint vagyon.

Belenéz a keszkenős legény a távollátóba, hát látja, hogy a király
leánya ágyban fekszik, s olyan beteg, hogy hal meg. Elmondja a másik
kettőnek, hogy ő mit látott, aztán azt mondja:

- Látjátok, barátaim, ha én most odamehetnék igen hamar, a csodatevő
kendőmmel tudnék én előteremteni olyan orvosságot, hogy attól mindjárt
meggyógyulna a királykisasszony. Különben most mindjárt meghal az a
gyönyörű szép leány!

Azt mondja arra a korbácsos legény:

- Hiszen az nem olyan nagy dolog, ha azt akarjátok, hogy minél
hamarabb ott legyünk a leánynál, én egy perc alatt odateszlek
titeket magammal együtt.

Mind a hárman egymás mellé állnak, a korbácsos megcsapja előbb magát,
azután a másik kettőt, hát azon veszik észre magukat, hogy mind a
hárman a királyi kastélyban vannak. Bemennek a beteg leányhoz, s
ott a kendős legény csak megrázza a csodatevő keszkenőt, parancsol
neki, s hát egyszerre mindjárt az asztalon teremnek a leghasznosabb
orvosságok. Gondozásba veszik a beteg leányt, s egy óra alatt oda
viszik ki a dolgot, hogy a leány egészen felgyógyul s felöltözik.
Ezért meg is kapták a királytól az illő jutalmat.

Most már, hogy mind a három legény jelen volt, megkezdődött a
tanácskozás, hogy a király leánya melyiké legyen a három közül.
Nem tudtak megegyezni, úgyannyira, hogy per támadott közöttük. Ha
ez a per olyan. sok ideig fog folyni, mint a többi perek az elmúlt
esztendőkben, a király leánya úgy megvénül, mint a legöregebb
vénasszony a faluban, s akkor nem veszi el még a bolond Pimpók
Gyuri se az Alszegen.