A csudamadár

Egyszer volt, hol nem volt, volt egyszer egy szegény asszony. Az a
szegény asszony olyan szegény volt, hogy nem élhetett semmiképpen,
hanem elment virágokat szedni, s a patikában eladta. Szedegette a
szegény asszony a füveket s a burjánokat, s közben azon gondolkodott,
mit mondhatna valamit a patikáriusnak, hogy jobban eladhassa. Amikor
így gondolkoznék, egy madárkára akadt a bokorban. Meg is fogta, s
akkor egy vékony hang azt kiáltotta:

- Vidd el a királyhoz, az megveszi, s ha megeszi a király a madárka
zuzáját, minden éjjel két zacskó aranyat kap a feje alá.

A szegény asszony el is vitte a madárkát a királyhoz. Azt kérdi tőle
a király:

- Miért hoztad, te szegény asszony, ezt a madárkát énhozzám?

A szegény asszony azt felelte:

- Ez eladó, felséges uram.

- Mit kérsz érte?

- Csak száz forintot.

- Ó, az igen drága - azt mondja a király.

- Vagy nem, felséges király - feleli a szegény asszony -, mert ha
felséged ennek a zuzáját megeszi, minden éjjel két zacskó arany lesz
a feje alatt.

A király megvette a madárkát, de az asszonynak azt mondotta, hogy ha
igaz nem lesz, amit mondott, fejével játszik. A madárkát a szakács
kezére adta, s azt mondta:

- Te szakács, süsd meg nekem délebédre ezt a madárkát, de úgy ügyelj,
hogy ha a zuzája elvész, fejedet vétetem.

A szakács mindjárt megmejjesztette a madarat, s nyársra húzta.

Volt a királynak egy fia és egy leánya, akik iskolába jártak. Délben,
mikor az iskolából hazajöttek, igen erősen meg voltak éhezve, mert
az iskolába kenyeret nem vittek volt, s mikor hazaértek, mindjárt a
konyhába futottak. A szakács egy kötény forgácsért kiment az udvarba.
A két gyermek, hogy a konyhában senkit nem talált, a madárka szárnya
alól a zuzát leszakította s befalatozta. A szakács mikor behozta a
forgácsot, csak elrémült, hogy a zuzát nem látja. Mitevő legyen már
most, mert vége az életének! Gondolkozni kezd, s eszébe jutott, hogy
van az udvarban egy kotló is csirkékkel, s a csirkék közül egyet
szaporán megfogott, megmejjesztette, a zuzáját kivette, a madár
szárnya alá húzta, s így beadta a királynak.

Megeszi a madarat a király, s még jókor este, hat órakor lefeküdt,
s reggel hét órakor felkelt, de semmit sem talált a feje alatt. A
királykisasszonynak volt egy belső szolgálója, a királyfiúnak pedig
egy inasa. Ezek a királykisasszony feje alatt is, a királyúrfi feje
alatt is egy zacskó aranyat találtak. Nyomban befutottak a királyhoz,
s elmondották, hogy mit leltek. Erre a király mindjárt összehívatta
a tanácsosokat, s előadta az egész dolgot. A tanácsosok előhívatták
a király szakácsát, s megkérdezték, hogy miféle zuza volt, amit a
királlyal megétetett. A szakács azt felelte:

- Az bizony, jó uraim, a madár zuzája volt.

De mikor a tanácsosok megmondották, hogy mi történt, ő is csak
megvallotta, hogy amíg forgácsért járt, azalatt az úrfi és a
kisasszony megették a madár zuzáját, s ő ijedtében helyébe tett
egy csirkezuzát. Erre a tanácsosok halált mondtak a szakács fejére.
De volt a tanácsosok között egy ősz fejű, s az így szólott:

- Hohó, uraim, a szakács nem bűnös! Neki, hogy tüzet tehessen,
forgácsért kellett menni. A gyermekek a bűnösek, akik a zuzát
ellopták, azok haljanak meg!

A tanácsosok tehát halálra ítélték a gyermekeket, hogy akasszák fel
őket.

Mikor kivitték a gyermekeket az akasztófához, a nép nem várta meg,
hogy felakasszák őket, mert sajnálta a gyermekeket, s az akasztófánál
csak a gyermekek s a hóhér maradtak. Akkor két gerlicemadár rászállott
az akasztófa két szegletére, s így szólottak:

- Te hóhér, ne akaszd fel a gyermekeket, mert ártatlanok, hanem vidd
el az erdőbe s hagyd ott. Mi kiköpjük a zuzánkat, vidd el a királynak,
hadd egye meg, s minden éjjel két zacskó arany lesz a feje alatt.

Ahogy mondták, úgyis cselekedtek a gerlicemadarak, a hóhér pedig
elvitte a zuzájukat a királynak, s annak minden éjjel két zacskó arany
lett a feje alatt. A gyermekek pedig az erdőben bujdostak, s találtak
a sűrűségben egy olyan járatlan útra, ahol akkora burján volt, hogy a
marhának csak a szarva látszott volna ki belőle. Itt a fiúcska egy
ökörnyomra lelt, s azt mondta a testvérének:

- Édes néném, itt valaha marha járt ezen az úton. Addig menjünk, amíg
valahogy kivergődünk az erdőből.

Mentek, mentek hetedhét országon is keresztül, s mégis az erdőből
ki nem értek. Utoljára egy olyan házra találtak, melynek az oldala
kidőlt, s a teteje is rongyos volt. Mikor ezt meglátták, bementek a
házba, s a királyfiúcska így imádkozott.

- Én uram, teremtőm, ha ennek a háznak fedele lenne, legalább az eső
nem verne, s a nap nem sütne alatta! - s ahogy így fohászkodott,
mindjárt fedele lett a háznak.

Hogy fedele lett a háznak, megtelepedtek benne. Estére vált az idő,
igen megéheztek. A királyfiúcska most így fohászkodott:

- Én uram, teremtőm, ha egyéb nem, bárcsak egy kicsi hideg puliszka
lenne, be megennénk! - ahogy ezt kérte, az asztal megterítődött, s
jól megvacsoráztak.

A királyfiúcska akkor azt gondolta:

- Én uram, teremtőm, bárcsak egy ágy lenne, amelyikben lenyugodnánk
- alig gondolta végig, már készen is volt az ágy.

Másnap a királyfiúcska vadászni ment. Hogy vadászni ment, hát talált
az erdőben egy nagy régi kastélyt. Bemegy, s hát látja, hogy senki sem
lakik abban, pedig hét szoba volt benne, s mindenik kibútorozva. A
hetedik szobának az ajtaján volt egy akkora lakat, mint egy üst. Ennek
a kulcslyukán benézett a királyfiúcska, s látott benne egy aranykaró
mellett, aranylánccal odakötve egy nagy óriást.

Másnap odaköltöztek a kastélyba a rongyos házikóból. Azt mondta a
királyfiúcska a nénjének:

- No, édes néném, most már jó szállásra találtunk, hat házban
csinálhatsz, amit tetszik, de a hetedik felé ne is menj - s akkor
megint elment vadászni.

A nénje pedig gondolta magában: "Ejnye, mi lehet abban a hetedik
szobában, csak benézek oda is!" Ő is meglátta az óriást az aranyláncon
megkötve, a kulcs lyukán keresztül, s úgy megszerette, hogy azt
mondta:

- Ó, szívem szerelme, miért zártak ide? Hogy szabadíthatnálak meg?

- Ó, szívem szerelme - azt mondta az óriás -, végy a szádba három
csepp vizet, öntsd a lakatra s megnyílik. De hogy egymásé lehessünk,
a testvérednek el kell veszni. Mikor hazajön a vadászatról, tedd magad
beteggé, s ha kérdi, mi a bajod, mondjad, hogy csak úgy gyógyulsz meg,
ha egy eleven medvefiút hoz, s annak a húsát megeszed.

Hazajön a királyfiúcska, s a nénjét erősen betegen kapja, kérdi:

- Mi bajod, édes néném?

Azt mondja a leány:

- Ó, én erősen beteg vagyok, de egy kicsit elszenderedtem, s azt
láttam álmomban, hogy ha elevenen fogott medvefiú húsát megenném,
jobban lennék.

A királyfiúcska megsajnálta a nénjét, s azt mondta:

- Ha a lábam térdemig kopik is, addig megyek, míg medvefiút nem hozok.

Elindult hát, s ment hetedhét országon keresztül, amíg egy faluba
nem érkezett, ahol áldott Péntek és Vasárnap őfelsége lakott. Áldott
Péntek megszólította a királyúrfit:

- Tudom, királyúrfi, hova mész. Gyere be, nesze, adok neked egy
zsebkendőt a kezedbe. Amint a havasba mész ki, találsz egy medvét
a két kölykével, kérjed a medvét: "Add nekem, bátyó, a kölykeidet,
s én megtanítom őket a világon minden nyelvre, magyar, német, román,
cigány, örmény, zsidó s francia nyelvre." A medve a világ drága
kincséért sem adja, hanem összefogózik veled, s le is sújt a földre.
Akkor legyints hátra a zsebkendővel, s mindjárt jön a segítség.

Úgy is lett, amint áldott Péntek mondotta. A királyfi a zsebkendővel
hátralegyintett, s ott termett két oroszlán, ezek az anyamedvét
megfogták, s mind összeszaggatták. Akkor a királyfiú elvitte a
medvefiókákat. Mikor vitte volna áldott Péntek kapujánál, áldott
Péntek elvette a medvefiakat, s adott neki egy fekete kutyakölyköt.
A királyfiú a kutyakölyköt hazavitte, a megsütött húsából a beteg
nénjét jóltartotta, meg is gyógyította, aztán elment megint vadászni.

Mikor hazajött, hát megint beteg a kedves nénje, s jajgatva,
nyöszörögve így szól:

- Egy kicsit elszenderedtem volt, s azt álmodtam, hogy ha egy
vaddisznónak a malacából ennék, mindjárt meggyógyulnék.

Akkor a kicsi legény azt felelte:

- Ó, lelkem, ha a lábam térdemig vásik is, elmegyek, s hozok neked
egyet.

S avval meg is indult, s mikor abba a faluba érkezett volna, ahol
áldott Péntek lakott, megint behívta a kicsi legényt - mert már
legénnyé kezdett volt cseperedni -, s megint azt mondta:

- Tudom, hova mész, öcsém, nesze, adok egy selyemostort. Te mikor
kimész a havasra, éppen a Bucsecs-hegy déli oldalában álló délkor
szoptatnak az anyadisznók. Osonkodj oda, s az egyik malacnak ragadd
meg a lábát, s úgy fuss vele, hogy mikor a malac elvisítja magát,
akkor egy mérföldnyire légy az anyadisznótól. Azok úgyis utolérnek,
de legyints hátra a selyemostorral, s ördög bajod se lesz.

Minden úgy ment végbe, ahogy áldott Péntek mondotta. Mikor
az anyadisznók utána röfögtek, s már-már szinte utolérték,
hátrarittyentett a selyemostorral, s hát uramfia, akkora kőfal
húzódott utána, hogy álló délben az álló napot mindjárt
megmozdította, s a disznók ijedtükben széjjelfutottak.

Vitte a királyfiú a vaddisznó malacát, de mikor áldott Péntek
kapujánál menne hazafele, az megint behívta, s a vadmalacot
felcserélte egy közönséges malacra. Azt is megette a nénje,
s jobban lett.

Másnap megint vadászni ment a királyfiú, s hát nagy csudájára estére
megint beteg lett a nénjeasszony, s hogy megjavuljon, azt kívánta,
hogy hozzon neki a csattogó hegyek közül élő-haló vizet.

Megindult annak a felkeresésére is a szegény királyfiú, de legelőször
is áldott Péntekhez ment tanácsot kérni. De most áldott Péntek sem
mert tanácsot adni, hanem átment áldott Vasárnaphoz a szomszédba.
Elbeszélte a szegény királyúrfi baját, s áldott Vasárnap adott neki
egy fehér lovat, s azt mondta:

- No, te fiú, ülj fel erre a lóra, s menj el a csattogó hegyekhez.
Azok álló délkor egy szempillantásig nyugosznak, akkor olyan sebesen
meríts az élő-haló víz forrásából, hogy mikor ismét csattogni
kezdenek, már messze járj tőlük, különben lovastul együtt odaveszel.

A szegény királyfiú a bölcs tanács szerint merített is vizet, de
egy kicsit megkésett volt, s amiatt a lova farkának egy darabja
odaszakadott.

Mikor a királyfiú az élő-haló vizet is megmutatta áldott Pénteknek,
áldott Péntek azt is felcserélte közönséges vízzel. Mikor pedig a
nénje ivott belőle, felkiáltott, s azt mondta:

- No, kedves öcsém, most már egészen jobban vagyok!

Nem is betegedett meg többet, hanem egy reggel szépszerével rávette
az öccsét, hogy megfürössze, s mikor a királyfiú beleült a fürdőbe,
így szólott hozzá:

- Látod, édes öcsém, te velem sok jót tettél, sokat futottál, fáradtál
értem, azért kívántalak megfüröszteni. Nagy vitéznek kell neked lenni,
hogy olyan fenevadakat meg tudtál győzni, lássam ezt a selyemzsinórt:
ha a két öklödet összekötöm vele, el tudnád-e szakítani?

Akkor a két öklét a selyemzsinórral erősen összekötötte. A szegény
királyfiú eleget erőlködött, hogy elszakítsa, de bizony nem tudta
elszakítani, mert azt az óriás dugta ki a lakat lyukán, s mindenre
az tanította azt a jóféle kisasszonyt.

A királykisasszony, mikor látta, hogy a testvére nem tudja a
selyemzsinórt elszakítani, elfutott, és vett három csepp vizet a
szájába, azt ráöntötte a lakatra, s a lakat lepattant. Három cseppet
öntött az óriás aranyláncára, az is elszakadt, az óriás elszabadult,
kifutott, s azt kiáltotta:

- Micsoda halállal akarsz meghalni, királyúrfi?

A királyúrfi azt mondta:

- Vágj engem miszlikbe, takarj bele a köpenyegembe, köss a lovam
hátára, s csapd el, hogy menjen, amerre tetszik.

Az óriás a királyúrfit miszlikbe vágta, a köpenyegébe berakta,
a lovára tette s elcsapta. A lova egyenesen áldott Péntekhez s
áldott Vasárnaphoz vitte. Nagy áldott Péntek levette a lóról, egy
aranyteknőben összerakta a tagjait, az élő-haló vízzel megöntözte,
áldott Vasárnap pedig egy aranyvesszővel megsújtotta. Egyszer csak
megnyújtózik a királyfiú, s felsóhajt:

- Én uram, teremtőm, be elaludtam volt!

- El bizony - azt mondja áldott Vasárnap -, s ha én rád nem ügyeltem
volna, mindörökké aludnál.

Kérdi a királyúrfi:

- Hát most mit csináljak?

Azt mondja áldott Vasárnap:

- Menj haza, bucskázz keresztül a fejeden, s lesz belőled egy szép
galamb. Az ablak alatt van egy nagy körtefa, szállj annak az alsó
ágára. A nénéd, mikor meglát, kéri az urát, az óriást, hogy fogjon
meg, te csalogasd fel ágról ágra, a fának a tetős-tetejébe. Mikor
felcsaltad, hirtelen repülj le, bucskázz vissza a fejeden, megint
ember lesz belőled, s akkor bánj úgy az óriással, amint éppen neked
tetszik.

Igen szépen megköszönte a királyúrfi a bölcs tanácsot, és galamb
képében felcsalogatta az óriást a fának éppengős-éppen a legfelső
ágára.

Hirtelen lerepült, átbucskázott a fején, s királyúrfivá változott.
A kardját elővette a kazalfa közül, ahova eldugta volt, s kiáltott
az óriásnak:

- Micsoda halállal kívánsz meghalni?

- Vágj miszlikbe - felelte az óriás -, s takarj a köpönyegembe,
aztán tégy fel a lovamra, s csapd el, hogy menjen, amerre tetszik.

A királyúrfi fogta magát, miszlikbe vágta az óriást, a köpenyegébe
takarta, s a lovára felpakolta. De a köpenyeg kihasadt, a ló mind
elszotyogtatta az óriás darabocskáit, s a varjak, csókák mind
felszedték.

A királyfi megfogta a nénjét, megkötötte az óriás láncához az óriás
kamrájában, a lakatot felverte, s azt mondta:

- Te pedig ülj itt örökre - s avval elindult hetedhét ország ellen.

De hogy áldott Péntekre még egyszer visszatérjek, áldott Péntek a
két medvefiút készen felnevelve a királyfiúnak ajándékozta. Ezeket
is vitte magával. Ment, mendegélt hegyen, völgyön, erdőn, bércen
keresztül, míg egy olyan városhoz érkezett, amelyik egészen gyásszal
volt behúzva. A város végén beszállott egy szegény özvegyasszonyhoz,
s megkérdezte tőle, hogy miért van olyan nagy gyászban a város.

Feleli az asszony:

- Jaj, édes királyúrfi, ennek a mi városunknak egyetlenegy ivókútja
van, azt is egy hétfejű sárkány őrzi. Azért, hogy megengedi, hogy a
város az ő kútjából vizet hordasson, tartozunk neki minden esztendőben
egy leányt adni. Most éppen a király leányán van a sor. Holnap viszik
ki a kúthoz, a sárkány számára. A király kihirdette, hogy ha kerülne
olyan vitéz, aki a leányát megszabadítja, annak adná egyetlen leányát
s fele királyságát. Egy fekete vitéz már jelentette is magát a
királynál.

Az idegen királyúrfi csak hallgatott, de mikor másnap délelőtt kilenc
órakor a királykisasszonyt szomorú pompával kikísérték a sárkány
kútjához, ő is a két medvéjével megjelent a sokaság között.

A kísérők a szegény királykisasszonyt nagy sírások között otthagyták
a kútnál, csak a fekete vitéz maradott vele. De mikor a kút vize
zuhogni kezdett, az is elbútt, félre a bokorba. Kevés idő vártatva
jön ki a sárkány a kútból, mind a hét száján tüzes kék lángot okádva.
A királyúrfi sem volt rest, kardot rántott, s nagyot kiáltott:

- Megállj, sárkány, megvívunk!

- Nem bánom, királyúrfi! - azt mondja a sárkány.

Vívni kezdenek hatalmasan, mindaddig verekednek, míg a királyúrfi már
csaknem minden erejéből kifogyott. Akkor kiált a medvéjének:

- Rajta!

A két medve egyszeribe nekiszökött a sárkánynak, s egy szempillantás
alatt szétszaggatták, mert a sárkány is elfáradott volt. A királyúrfi
pedig mind a hét fejét levágta, s a nyelvének és körmeinek a hegyét
a vadásztarisznyájába tette.

A kisasszony látta, hogy az ő vitéze mennyire elfáradott. Kérte, hogy
hajtsa fejét az ő ölébe, s kissé nyugodja ki magát. A királyfiú ezt
meg is cselekedte, s mélyen elaludt. A fekete vitéz is elésündörgött
a bokorból, ő is kivágott a sárkány csonka nyelveiből és körmeiből,
s betarisznyálta. Azután pedig odalopózott a királykisasszony mögé, s
egy sújtással az alvó királyúrfi fejét levágta, a királykisasszonyt
pedig megfenyegette, hogy őt is megöli, ha erről valakinek egy
mákszemnyit is szól.

Bevezeti a fekete vitéz a királykisasszonyt a városba, s ott a fekete
gyászt egyszeribe nagy öröm váltja fel. A király nagy lakodalmat
hirdetett, s oda boldogot, boldogtalant meghívatott. A fekete vitézt
s a királykisasszonyt szokás szerint az asztalfőre ültették. Volt
klánétás, cimbalmos, gordonos, hegedűs. Vígan folyt a lakodalom,
csak a menyasszony volt szomorú.

De térjünk vissza a megölt királyúrfihoz. A két medve, mikor látta,
hogy az ő uruk vérben fekszik, azt mondja a nőstény medve a másiknak:

- Bátyó, gyere ide, hadd súgjak valamit a füledbe!

Az odanyújtotta a fülét, de a nőstény medve súgás helyett mérgesen
belekörmölt, s a kifolyt vérrel a királyúrfi sebét megkenték, s
mindjárt megelevenedett. A medvék mindent, ami történt, elbeszéltek
neki, s a királyúrfi hazament a szállására a gazdaasszonyához, de
nem mutatta, mintha tudná, hogy ki a királykisasszony megszabadítója,
hanem azt kérdezte, hogy vajon adnának-e neki valamit, ha elküldene
a királyi lakodalomba?

- Hogyne adnának - azt mondja a gazdaasszony -, még a legrongyosabb
koldusnak is adnak.

Előhívta hát az egyik medvéjét, szatyrot, tarisznyát akasztott a
nyakába, s elküldte a lakodalmas házhoz. A medve mikor bement a kapun
- közbe legyen mondva, a fekete vitéz hét párnán ült - három párna
kiszökött alóla, s azt kiáltotta:

- Hajtsák ki azt az utálatos állatot!

De a menyasszony azt mondta:

- Ne bántsák szegényt, hanem ami van, mindenből rakjanak a szatyrába,
tarisznyájába.

Raktak is abba fánkot, palacsintát, kürtőskalácsot, perecet,
mézespálinkát, töltött tyúkot, s avval a medve elballagott.

A másik medve is ugyanezt az utat járta meg, de már akkor mindegyik
párna kiszökött a fekete vitéz alól.

Harmadikszor maga a királyúrfi ment el a lakodalomba, s akkor a fekete
vitéz alól a szék is kiesett. A királykisasszony egyszerre kiáltozni
kezdett nagy örömmel:

- Ez az én szabadítóm, ez az én szerelmes jegyesem!

Hiába mutogatta a fekete vitéz a csonka nyelveket és körmöket, a
királyúrfi a legesleghegyit mutatta meg, s így a fekete vitézt
ló farka után kötötték. A királyúrfit pedig a kedves mátkájával
összeeskették, s a király fele királyságát is neki adta. Ma is
élnek, ha meg nem haltak.