Az álomlátó fiú

Egyszer volt egy szegény ember, annak volt tizenhat gyermeke, mind
fiú. A tizenhat közül a legkisebb azt mondta egyszer az anyjának:

- Édesanyám, süssön nekem pogácsát hamuba, hadd menjek el szolgálni.

Az édesanyja sütött neki pogácsát, s a kisfiú megindult hetedhét
ország ellen. Amint megy, mendegél, hát összetalálkozik egy jó
gazdával, szántott négy ökörrel egyedül. Megszólítja a fiút:

- Hová mész, fiam?

- Én, édes gazduram, megyek szolgálni, ha helyem kerül valahol.

- Gyere el hozzám - azt mondja a gazda. - Hadd lám, tudnád-e hajtani
a négy ökröt, hogy szántsunk ketten.

Elveszi a fiú az ostort, s hajtja a négy ökröt, fordulnak vagy kettőt.
Látja a gazda, hogy jó mozgású gyermek, s megkérdi:

- Hát, te fiú, ettél-e valamit?

Azt mondja a fiú:

- Harminckét hete, hogy utazom, gazduram, még a pogácsám, ahogy
elhoztam hazulról, azon egy állapotban van.

- Hát lássuk azt a pogácsát, milyen!

Előveszi a fiú a pogácsát s odaadja:

- No, gazduram, itt van, törjön belőle s kóstolja meg.

Elveszi a gazda, próbál törni belőle, s hát nem tud.

- Miféle pogácsa ez, te, hogy én ebből nem tudok törni?

Azt feleli a fiú:

- Ebből, gazduram, nem is tud törni senki, mert ezt édesanyám sütötte
nekem. Én evvel tíz esztendeig is meg kell, hogy érjem, s addig meg
nem éhezem, amíg a tarisznyámban van.

Elteszi a fiú a pogácsát, elvégzik a szántást, s elmennek haza.

A jó gazdának a felesége nagyon örvendett, hogy az ura nekik milyen
ügyes kis szolgát fogadott. Feltarisznyálta jól.

Azt mondja a jó gazda:

- No, fiam, elmegyek veled, s megmutogatom, hogy merre legeltesd az
ökröket az éjszaka. De ugyan jókor hajtsd haza őket, hogy mehessünk el
szántani korán.

Hazahajtja a fiú az ökröket virradat előtt két órakor. Előveszi az
ekét, befogja az ökröket, s megindulnak szántani ketten. Mikor este
hazamennek a szántóból, azt mondja a gazda neki:

- No, te fiú, - azt mondja -, ma jó korán hazahajtottad az ökröket,
hanem holnap hajtsd haza még korábban, ha lehet, mert a szomszéd
falusi határban van egy darab földünk, végezzük el azt is.

- Hazahajtom én, gazduram, ha megsegít az isten.

Elmegy a fiú az ökrökkel, de úgy megcsapja egy álomszellő a gyermeket
a nagy fáradtságtól, hogy még ebédkor is ott aludt abban a helyben,
nemhogy hazament volna.

Kiáll a gazda a kapuba, s kérdi a többi legeltetőket:

- Az én szolgámat nem láttátok-e valamerre?

- Mi bizony nem láttuk, csak az ökröket, ott hevernek kinn a hegyen a
fűben.

Megindul a gazda nagy haraggal a fiú után. Megkapja az ökröket, keresi
a fiút. Megtalálja azt is aludva a fűben. Azt mondja:

- Te ugyan megtréfáltál engem! - de szidja, piszkolja, még meg is
rugdalta.

Azt mondja a fiú:

- Édes gazdám, miért rugdosott meg engem? Egy álommal küszködtem, nem
láthattam végig.

- Fejtsd meg nekem azt az álmot.

- Biz', édes gazduram, meg nem fejtem addig, míg rajtam be nem
teljesedik.

Azt mondja a gazda:

- Immár ha szántani nem mentünk, húzd elé a két szekeret menjünk el az
erdőre fáért.

Elmennek az erdőre, megrakják mind a két szekeret. Mikor megrakták
mind a kettőt, s le is kötötték, azt mondja a gazda:

- No, fiú, menj el, és keress keréktalpfának való fát, de olyat - azt
mondja -, amelyiket te keresztülérsz.

Talál egyet a fiú, s kiáltja a gazdáját:

- Jöjjön erre, gazduram, kaptam egyet!

- Hadd lássuk - azt mondja a gazda -, jó lesz-e. Öleld keresztül!

Keresztülöleli a fiú, a gazda a két kezét egyszeribe megköti oda a
fához. Azt mondja:

- Te fiú, fejtsd meg nekem azt az álmot!

- Bizony, gazduram, széles e világon egy olyan ember sincs, akinek
megfejteném, amíg rajtam meg nem történik.

- Bizony ha nem fejted - azt mondja a gazda -, én is itt hagylak ebben
a helyben.

Azt feleli a fiú:

- Bizony, gazduram, ha itt hagy, nem hagy egyebütt az erdőn.

Otthagyja a gazda a fiút abban a helyben megkötve. Ott búsult szegény
egy álló hétig a fa mellett, majd megették a legyek.

Egyszer a királynak kedve támadt a vadászatra, s tizenkét vadászával
éppen abba az erdőbe talált menni, ahol a gazda hagyta volt a fiút.
Ott vadászik a király tizenkét vadászával egészen estefeléig. Egyszer
a kopók megtalálták a gyermeket, s elkezdték erősen ugatni. Felhúzzák
a vadászok a ravaszt, s mennek oda futva, azt hitték, valami vadat
hajtanak a kutyák. Hát egy fiút találnak ott odakötve a fához. Azt
mondja a fővadász:

- Hát, te fiú, téged ki kötött ide?

- Engem gazduram - azt mondja a fiú -, egy álomért.

- Fejtsd meg nekem - azt mondja a fővadász - azt az álmot!

- Biz, én, jó uram, meg nem fejtem senkinek, amíg rajtam meg nem
történik.

- Bizony, ha nem, itt is hagylak én téged ebben a helyben.

- Bizony, ha itt hagy, nem is hagy egyebütt az erdőn.

Otthagyják a vadászok, visszamennek a királyhoz. Kérdi tőlük a
király:

- Mit lőttetek, vadászok?

- Mi bizony, felséges királyom, nem lőttünk semmit, hanem találtunk
egy tízesztendős forma gyermeket.

- Hát azt hogy találtátok?

- Kimegyünk, felséges király, vadászni. A kopók úgy este felé
hajtanak, fognak erősen. Megfutamodunk a hajtásra, az erős ugatásra.
Hát látjuk, hogy egy fiú meg van kötözve egy fához. Kérdőre veszem a
gyermeket: "Téged ki kötött meg ide?" "Engem gazdám." "Aztán miért?"
"Egy álomért." "Fejtsd meg nekem, s én akkor eleresztelek." Azt feleli
a gyermek: "Én soha, amíg rajtam meg nem történik."

Azt mondja a király:

- Menj el, te fővadász és hozd be azt a gyermeket, hadd fejtse meg
nekem azt az álmot.

Elmegy a fővadász ki a fiú után. Megoldja a fiút, elviszi a királyhoz.
A király a fiúnak egyszeribe enni adat.

Mikor a fiú jóllakik, megköszöni a királynak:

- Köszönöm, felséges király, hozzám való szívességét, hogy engem
behozatott az erdőről.

- Azért hozattalak be, te fiú, hogy fejtsd meg nekem azt az álmot,
amit láttál.

- Felséges király, életem-halálom kezedben, de nemhogy a felséges
királynak, de semmiféle földön járó embernek nem fejtem meg, amíg
rajtam nem történik.

- Hogy mered te nekem ezt mondani, mikor én vagyok a Fehér király!

- Nem bánom én, felséges király, ha fehér, ha fekete, mégsem fejtem
meg soha.

- Bizony ha nem, bévettetlek a legsötétebb tömlöcbe.

- Mégsem vallom meg soha, felséges király.

Megfogatja a király haragjában, s maga elviszi a tömlöcbe, s beveti, s
tömlöc kulcsát messze elhajítja.

A királynak volt egy akkora leányocskája, amekkora a fiú. Ez a
kisleány, mármint a királykisasszony, megsajnálta a fiút, megkereste
a tömlöc kulcsát, s enni vitt a fiúnak mindennap.

Azt mondja egyszer a legényecske a tömlöcben:

- Ó, édes kincsem, mióta bejöttem ide, így meg nem éheztem, mint ma.

- Bizony megéhezhetel te még jobban is - azt mondja a királykisasszony
-, mert küldött a Fekete király király atyámnak egy pálcát. Hogyha
meg nem tudja mondani, melyik a pálcának a tőről való vége, s melyik
a hegyről való, országostul együtt elpusztít. A király összegyűjtette
a tanácsosokat egyszeribe, egyik azt mondta, ez a vastagabb vége, a
másik azt mondta, ez a vékonyabb. Nem tudtak megegyezni sehogy sem.

Azt mondja a fiú:

- Édes kincsem, ami nektek bú s bánatotok van, az a legkisebb. Menj
el - azt mondja -, fel a magad házába s feküdj le, tedd magad, mintha
aludnál. Téged király atyád keresni fog, reád nyitja az ajtót - s
elmondta a fiú apróra, mit mondjon a királykisasszony az édesapjának.

Úgy is lett. Reányitja a király a leányára az ajtót, s mikor meglátta,
hogy alszik, nagyot toppantott haragjában:

- Ugyan bizony, édes leányom, hogy kívánod te az álmot, mikor nekem
ekkora búm s bánatom van?

- Ne haragudjék, felséges király atyám, mert olyan álmot láttam, hogy
búja s bánatja egyből elszáll. Azt álmodtam, hogy vigyünk a kútra egy
kádat, azt töltessük meg vízzel, s azt a pálcát vessük bele a vízbe.
Amelyik vége a hegye felől való, az könnyebb, az kifele áll, amelyik
vége a töve felől való, az nehezebb, s lefele húzódik.

El is viszik csakhamar a kádat a kútra, megtöltik vízzel, s belevetik
a pálcát. Hát a tőről való vége lefele húzódik a kád feneke felé.
Nézi a király a pálcát egy kicsi ideig, aztán megfordul, s megy a
tanácsosok után:

- No, ti tanácsosok, gyertek, nézzétek meg a pálcát. Harmadnapja,
hogy kézről kézre forgatjátok, s nem tudjátok megmondani, melyik a
töve felől való vége. Ez a fityfiritty leányocska ugyan csúffá tett
benneteket. Úgy látom, ugyan ingyen húzzátok azt a nagy fizetést...

Megnézik a tanácsosok a pálcát a vízben, csóválják a fejüket, aztán
nagy szégyenkezve elkotródnak onnan. A király pedig kiveszi a pálcát,
megpecsételi a töves végét, s ír mellé egy levelet:

"Nehogy azt gondold, te Fekete király, hogy én csak annyit tudok,
hogy meg ne tudnám mondani, hogy egy ilyen egyforma mogyorófa-pálcának
melyik vége való a tő felől s melyik a hegye felől. Tudok én annyit s
még annál többet is!" - s elküldi a pálcát s a levelet vissza a Fekete
királynak.

Azt mondja a Fekete király:

- Jó eszed van neked, te Fehér király, s ugyan dicséred magad. De most
majd meglátjuk, ura vagy-e a szavadnak vagy sem.

Kifogat a Fekete király a ménesből három, egy anyától való csikót, de
azok olyan egyformák voltak, mint három egy tyúktól való tojás, s ír
mellé egy cédulát:

"No, te Fehér király, hogyha meg nem tudod három nap alatt mondani,
hogy a három csikó közül melyik a nagyobb, s melyik a kisebb,
országostul együtt elpusztítalak."

Elküldi a Fekete király a csikókat s a cédulát a Fehér királynak.
Behívatja a Fehér király a tanácsosait ismét. Kiállnak a tanácsosok,
nézik, tapogatják a csikókat, egyik egyet mond, a másik mást, nem
tudtak megegyezni most sem.

Megint megy a királykisasszony a legénykéhez a tömlöcbe, de megint
megkésve vitte neki az ennivalót. Azt mondja a fiú:

- Édes kincsem, de megéheztem megint! Ha így éltetsz engem, jobb volna
talán, ha nem is éltetnél.

- Ne mondj ilyet nekem! Mit tudod te azt, hogy minekünk megint micsoda
búnk s bánatunk van. Küldött nekünk a Fekete király három csikót -
azt mondja. - Hogyha meg nem tudja király atyám mondani, hogy melyik
a nagyobb, melyik a kisebb, s melyik a középső, országostul együtt
elpusztít.

- Ó, édes kincsem - azt mondja a legényke -, menj be a magad házába,
s feküdj le ismét az ágyadba... - s megint a szájába rágta, mit
mondjon király apjának, mikor reányitja az ajtót.

Megy a Fehér király, keresi a leányát, s mikor meglátja aludva az
ágyban, olyant toppant egyet, hogy a csizmája mind szerétenszéjjel
megy.

- Ugyan édes leányom, hogy, kívánhatsz te aludni, mikor nekünk
ekkora búnk s bánatunk van?

- Édes király apám, én azt álmodtam, hogy tegyünk az istállóba egy
teknőbe árpát, a másik teknőbe kölest, a harmadikba édes tejet. A
nagyobbik csikó fut az árpára, a középső fut a kölesre, a kisebbik
fut az édes tejre.

Úgy is történt minden, ahogy a királykisasszony mondotta. Megpecsételték
mind a három csikónak a homlokát: ez a legkisebb, ez a legnagyobb, ez
a közbenső, s visszaküldték a Fekete királynak.

- Látom - azt mondja a Fekete király -, hogy ezt eltaláltad, de tudom,
nem a te eszed találta ki, sem a tanácsosaidtól nem telik ki ilyesmi.
Hanem küldök én neked egy harmadik próbát, akkor majd kitudódik, ki
volt az okos. Írom is a levelet: "Pünkösd napján, te Fehér király,
jó reggel kelj fel, mosdjál, öltözzél, készülj a templomba. Mikor én
harangoztatok, te is harangoztass, mikor én jövök a templomból, te is
jöjj. Mikor én asztalhoz ülök, te is ülj asztalhoz, s mikor a legelső
falást a villába veszem, úgy kilődd a nyílvesszővel a villámból, hogy
a falba beleragadjon, mert ha nem, országostul együtt porrá teszlek."

Megkapja a levelet a Fehér király, s azt mondja:

- Látom, ez már több a pálcánál s a csikóknál!

Vagy búsult a király eddig vagy nem, de most már igazán búsult. Csak
főzte a szakács a drága ételeket, de nem kellett egy falás sem bújában
s bánatjában. Kérdi a szakács:

- Felséges király atyám, mi az oka, hogy csak főzök, s nem eszik?

De a király még csak nem is válaszolt.

Megy a királykisasszony megint a legényhez, s viszi neki az ennivalót,
de ugyan későn.

- Jaj, édes kincsem - azt mondja a legény -, de megéheztem!

- De még jobban megéhezhetsz ezentúl, mert azt írta király atyámnak
a Fekete király, hogy mikor pünkösd napján jó reggel felkel, ő is
keljen, mosdjék, öltözködjék, készüljön a templomba. Mikor a Fekete
király harangoztat, a Fehér is harangoztasson, egyszerre menjenek a
templomba, egyszerre jöjjenek ki, egyszerre üljenek asztalhoz. Mikor a
legelső falást veszi a Fekete király a villájára, a Fehér lője ki egy
nyílvesszővel úgy, hogy a falat ragadjon bele a falba.

Azt mondja a legény erre:

- Ó, édes kincsem, senki, de senki ezt meg nem cselekszi énrajtam
kívül. Menj be megint a magad házába, feküdj le az ágyadba, s tégy
úgy, mintha aludnál.

Rányitja a király az ajtót a leányára, s toppant egy olyat, hogy a
csizmája mind szerteszéjjel megy.

- Ugyan biz', édes leányom, hogy kívánhatsz te aludni, mikor nekem se
éjjelem, se nappalom a nagy gondtól s bánattól?

- Jaj, felséges király atyám, ne haragudjék rám. Azt álmodtam, hogy az
a fiú, akit bevettetett volt a tömlöcbe, az meg tudná cselekedni, amit
kíván kegyelmedtől a Fekete király.

Nagyot sóhajt a Fehér király:

- Menjetek el s nézzétek meg, de nem hiszem, hogy még a csontjából is
volna valami épen.

Megy a leány másodmagával, s kiveszik a fiút a tömlöcből. Hát olyan
legény facsarodott belőle, mint a nádszál. Nézi a király, egyszeribe
királyfigúnyát csináltat neki, s azt mondja:

- No, te fiú, ki tudnád te lőni a Fekete királynak a falást a
villájából?

- Én ki, felséges király. Hanem most én parancsolok felségednek.
Széles e világon amennyi kőműves van, mind rendelje ide, egyik hozzon
követ, a másik meszet, s nekem egy százöles kőoszlopot rakjanak.

Megrakják a kőművesek a százöles kőoszlopot, s pünkösd szombatján azt
mondja a király a legénynek:

- No, te fiú, ha végbeviszed, amit a Fekete király kíván, én neked
adom a leányomat, fele királyságomat s holtom után az egészet.

Pünkösd vasárnapján jó reggel felül a fiú a kőoszlopra s lekiált:

- Kelj fel Fehér király, mert a Fekete kel, öltözz, mosdjál, s
készülődjél. Harangoztass, mert ő is harangoztat.

Egyszerre harangoztatnak, egyszerre templomba mennek, egyszerre
kijönnek a templomból. Megint lekiált a legény a kőoszlopról:

- Gyere, Fehér király, teríttess asztalt, mert a Fekete is teríttet,
ülj az asztalhoz, mert a Fekete király is odaült.

Egyszerre asztalhoz ülnek. Mikor a Fekete király veszi a legelső
falást a villára, úgy meglövi a legény a nyílvesszővel, hogy azon
nyomba beleragad a falba a falat villástul együtt.

Hanyatt veti magát a Fekete király, s elájul egyből. Támad nagy
riadalom, lótás-futás. Öntözik a királyt cseberszám a jéghideg
vízzel, nagy sokára magához tér.

- Jó, hogy engem nem talált el, mert szörnyű halált haltam
volna! Hanem várj csak, te király, tudom, nem a te fejedtől s a
tanácsosaidtól telt ki ez a próba. Írok neked egy levelet, hogy
jelenjék meg személyesen az, aki ezeket a próbákat tette velem.

Megérkezik a levél, nézi a Fehér király, hívatja a vejét:

- Nézd meg, édes vejem, hogy mit kíván megint az a kutya Fekete
király.

Búsult a Fehér király, hogy bizony talán kifogy a vejéből. Azt mondja
a veje:

- Ó, édesapám, fölséges király, nem kell búsulni. Vannak felségednek
katonái, hadd válasszak én azok közül tizenegy olyan legényt, amilyen
én vagyok.

Megverik a dobot, összegyűlnek a katonák. Kimegy a király veje, s
kiválaszt közülük tizenegy legényt maga mellé. Világra olyanok voltak,
mint ő: szemük, hajuk, még a mozdulatuk is.

- No, felséges király - azt mondja a fiatal király -, ennek a tizenegy
legénynek adass olyan gúnyát, mint nekem, s adass alájuk lovat is
éppen olyat, mint az enyém.

Elindulnak, mennek a Fekete királyhoz. Ahogy mennek az úton, a király
veje megtanítja a többit:

- Mikor odaérkezünk a Fekete királyhoz, egyszerre köszönjünk, egyszerre
szálljunk le a lóról, egyszerre menjünk be a házba, egyszerre üljünk
asztal mellé, egyszerre fogjunk enni. Egyszerre hagyjuk abba, egyszerre
köszönjük meg a királynak az ebédet, s egyszerre kérjünk külön szobát.

Úgy is történt. Mikor bemennek a külön szobába, azt mondja a Fekete
király:

- Ide egy vénasszony tüzet csinálni nem jöhetne-e be?

Egyszerre felelik:

- Ide bejöhet, fogadjuk jó szívvel.

Volt a Fekete királynak egy ördöngös szüléje, azt mondja neki:

- No, te vén boszorkány, ha reggelre meg nem tudod mondani, hogy
melyik ezek közül a fiatal Fehér király, a hamvadat a széllel
elfúvatom.

Megtudja az öreg boszorkány a beszélgetésből, hogy melyik az ifjú
király, s a köpenyegét megvágja ollóval. Kimegy a házból, s megy
egyenesen a Fekete királyhoz:

- No, felséges király, az ifjú királyt megjegyeztem, jobb felől
megvágtam a köpenyegét ollóval.

Észreveszi a fiatal király, hogy ő meg van jegyezve, kapja az ollót,
s mindegyik legénynek a köpenyegét jobb felől megjegyzi úgy, ahogy
az övé volt.

Nézi reggel a Fekete király, hát mind a tizenkettőnek meg van jelölve
a köpenyege jobb felől. Mit volt mit tenni, köszöni a látogatást,
s útnak ereszti őket. Egyszerre búcsúzkodni kezdenek a királytól,
egyszerre megindulnak. Útközben azt mondja az egyik katona:

- De jól tartott minket ez a kutya Fekete király!

Ráfelel a másik is:

- Ugyan jól éltünk.

Elhallgatja ezt a beszédet az ifjú király, s aztán azt mondja:

- Jól éltetek, jól éltetek, ugyan mivel éltetek olyan jól? Hisz
asszonyember-tejjel dagasztott kenyeret ettetek, embervérrel
elegyített bort ittatok, s kutya felnevelte bárányhúst ettetek.

A boszorkány, aki a fejük felett repült szalmaszál képében, egyszeribe
megfordult, s visszament a Fekete királyhoz:

- No, felséges király, ugyan tarthattad a te vendégeidet finomabbnál
finomabb ételekkel s italokkal, ugyan szidnak, s gyaláznak téged.

- Ugyan mivel tudnak szidni s gyalázni?

- Ugyan eléggel - azt mondja -, mikor asszonyembertejjel dagasztott
kenyeret adtál nekik enni, kutyatejjel felnevelt bárányhúst etettél,
s embervérrel elegyített bort itattál velük.

Nyomban levelet ír a Fekete király, s még eléri az útban a Fehér
király vejét, hogy azt mondja, nyomban jelenjék meg személyesen az,
aki ezeket mondotta volt.

Megfordul vissza egyszeribe az ifjú király másodmagával:

- Adjon isten jó napot, felséges király!

- Isten hozott titeket is. Hát azért láttalak el olyan jól titeket,
hogy leszidjatok, gyalázzatok engem az útban?

- Felséges király, igazat beszéltünk. Hívassa a sütőasszonyt, kérdezze
meg attól.

Jön a sütőasszony, kérdi tőle a Fekete király:

- Hát akkor s ekkor miféle kenyeret sütöttél?

- Felséges király, életem-halálom kezedben, szopós gyermekem van
otthon, lehet, hogy vagy egy kicsi tejem belefolyt a kenyértésztába.

Hívatja a király a kulcsárt:

- No, te kulcsár, ekkor és ekkor miféle bort adtál nekünk inni?

- Felséges király, mikor a bort csapoltam, az ujjam bogját beleütöttem
a hordóba. Lehet, hogy vagy egy kicsi vér került a borba.

Hívatja a király a juhászát:

- Hát, te juhász, akkor s ekkor miféle bárányt hoztál be nekem?

- Felséges király, az volt a parancs, hogy azt hozzam be, amelyik
a legjobb, én azt hoztam be, felséges király. Mikor ez a bárány
született, az anyja egybe megdöglött. Egy kutyám is akkor kölykezett
volt meg, annak a tején neveltem fel.

- Hát felséges király, ugye igazam volt?

A Fekete király megharagszik, úgy vágja magát földhöz, hogy mindjárt
szörnyű halált hal, nem kellett többet féljen tőle se a Fehér király,
se az országa.

Az ifjú király, a Fehér király veje, szépen elment haza, újból
lakodalmat hirdettek. Báncidától Zsukhajnáig folyt a sárga lé. Tál,
tányér elég volt, de istenes ember volt, aki egy csepp levet kapott.

Ha a tizenhatodik fiú álma be nem telt volna, az én mesém is tovább
tartott volna.