Az obsitos katona

Egyszer volt egy obsitos katona Csikszeredában. Neki járt pénze az
obsitján, s megindult, hogy Szebenbe menjen a pénze után. Felköti a
kardját s elmegy. Ahogy megy egy jó nagy erdőn keresztül, meglát egy
járatlan úton egy oroszlánt, egy agarat, egy cinegét s egy hangyát.
Egy marhadögöt őriztek. Mikor meglátja a katona az oroszlánt, már
térne vissza, de nem mert vissza se térni. Magához szorítja a
köntösét, s elhúzza magát az oroszlán mellett. Elmegy egy darabig,
meglátja az oroszlán:

- Eredj, te agár, hívd vissza azt a katonát, hogy ossza el nekünk
négyfele ezt a marhadögöt, jótétel helyébe jót várjon.

Visszamegy a katona.

Azt mondja az oroszlán:

- Oszd el nekünk négyfele ezt a dögöt, jótétel helyébe jót várhatsz.

Kihúzza a katona a kardját, elvágja a dögnek az egész hátulját, s
odaveti az oroszlánnak.

- Tetszik-e az osztásom neked?

- Tetszik, édes katonám - azt mondja az oroszlán.

Azt mondja a katona:

- Neked úgyis olyan nagy a szád, a nagy húsokat jól leszedheted a
csontokról.

Az első lábát hátul levágja, odaveti az agárnak. Felül levágja a
nyakát, odaveti a cinegének:

- Neked olyan az orrod, mint a tű, jól kiszedegetheted onnan a húst.

A hangyának odaveti a fejét. A hangya mindjárt bele is költözött.

Megindul a katona onnét.

- Állj meg, édes katonám - azt mondja az oroszlán -, mert most nagy
jót tettél velünk. Ha te valaha olyan emberrel találkoznál, hogy
nem bírnál vele, s téged meg akarna ölni, gondolj reám, s belőled
is oroszlán lesz, s a világon mindennél erősebb leszel.

Azt mondja az agár:

- Gondolj engemet, mikor valahonnét elkésnél, hát belőled agár lesz,
s te mindenüvé egy pillanat alatt elfutsz.

Azt mondja a cinege is neki:

- Ha te, édes komám, valahova fölkívánkoznál, gondolj engemet, cinege
lesz belőled, s akárhova felrepülhetsz.

Akkor a hangya is előbújik, s azt mondja:

- Te is gondolj engemet, mikor valahova be akarnál menni, s különben
nem tudsz bemenni, s akkor belőled hangya lesz, egy hasadékon is
bemehetsz akárhova.

No, jön a katona a kaszálón keresztül Udvarhely felé. Megkésett,
estére válott az idő. Lesz belőle agár, befut Udvarhelyre egy pillanat
alatt.

- Most már legyen belőlem obsitos katona ismét!

Megint obsitos katona lesz belőle, s beszáll egy házhoz estére.

Reggelre kelve az idő, megindul az obsitos katona ki Udvarhelyből,
s mikor kijönne, azt mondja magában: "Legyen immár belőlem oroszlán,
próbáljam meg azt is!"

Jött az úton le, éppen keddi nap volt, az asszonyok mentek fel
Udvarhelyre a vásárra. Mikor meglátták az oroszlánt, elkezdtek
sikoltozni, s amennyien voltak, annyifelé futottak. Azt mondja magában
az oroszlán: "Legyen most már belőlem obsitos katona, aztán legyen
belőlem cinege is, hogy próbáljam meg azt is!"

Meglesz a cinege belőle, repül. Elunja azt is, azt mondja:

- Legyen még egyszer obsitos katona belőlem, azután legyen belőlem
hangya is, próbáljam meg azt is!

Meglett a hangya is belőle, ott mászott a földön.

- Most már legyen belőlem obsitos katona ismét.

Meglesz az obsitos katona, s lejön ide a városba Keresztúrra. A fehér
király ott lakott, ahol most a törvényszék van. Beszáll egy házhoz
este a katona, s reggelre kelvén azt kérdezte a gazdától, hogy miféle
uraság lakja azt a nagy kastélyt. Azt mondja a gazda, hogy ott a fehér
király lakik, a háza tetejében van egy tornyocskája, s abban van a
királynak egy tízesztendős leányocskája. Egy ördöngös szüle őrzi,
hogy ahhoz semmiféle teremtett lélek be ne férjen.

Egy szál fenyőfa nőtt volt a tornyocska ablaka alá. Azt mondja az
obsitos katona:

- Legyen belőlem cinege!

Meglesz a cinege belőle, felrepül a fenyőfának a tetejébe, onnét
az ablakra szökik, s meglátja a király leánya, kinyitja az ablakot,
berepül a cinege a házba, beteszik az ablakot, s addig kergetik,
hogy megfogják. Szerette a leány, mert nem látott olyan szép cinegét
többet, még a kebelébe is betette, s azt mondja az ördöngös szülének:

- Menj el a királyhoz, drótból csináltasson kalitkát nekem, mert egy
szép madarat fogtam.

Abba a kalitkába vályút, kendermagot, vizet tesznek, s felviszi az

ördöngös szüle a király leányának, s beleteszik a madarat a kalitkába.

Besötétedik egyszer, az ördöngös szüle s a királykisasszony lefekszik,
el is alusznak. Azt mondja a cinege:

- Legyen hangya belőlem!

Meglesz a hangya belőle, kibújik. Mikor kívüljött, azt mondja:

- Legyen belőlem cinege! - s leugrik a földre a sötétben.

- Legyen belőlem obsitos katona már most!

Eltapogat a királykisasszony ágyához. Felriad a királyleány:

- Menj el, sátán, ne járj itt, mert itt nem járhat senki!

- Én vagyok - azt mondja a katona - a te madarad, akit a kalitkába
tettél, ha nem hiszed, gyújts gyertyát, s lássad, hogy a madarad nincs
a kalitkában.

Gyertyát gyújt a leány, hát látja, hogy nincs a madár a kalitkában.
Megébred az ördöngös szüle is, megpillantja az idegen katonát a
szobában, elvisítja magát. Egyszeribe a katona cinegének válott, s
visszarepült a kalitkába. Az ördöngös szüle lefutott a királyhoz.

- Felséges királyom, életem-halálom kezedben vagyon, a felséges
királykisasszony szobájában egy idegen személy volt az éjszaka.

- No, te vén boszorkány, biztosan te engedtél oda be valakit,
mert a te híred nélkül nem mehet oda senki - ahajt a fehér király,
összegyűjtet tizenkét tanácsost, hogy ítéljék meg, hogy miféle
halállal vesszen el az ő leánya, hogy így meggyalázta az ő királyi
kastélyát.

Kínos halálra ítélték a királyleányt. Csakhogy a többi között egy vak
tanácsos azt mondotta:

- Ne pusztítsátok el, hátha nem hibás. Hanem a fehér király hozassa
le, tétesse tömlöc fenekére.

Ekkor a cinege kibújt a kalitkából, lerepült a tömlöc rostélyára, s
bement a leányhoz ott is. Azt mondja a vak tanácsos:

- Felséges király, tegyünk próbát. Tétess egy véka aranyat s egy szál
kardot az asztalra. Mi kezdjünk téged rángatni, a királyné fusson
a tömlöc ablakára, s kezdjen lármázni, hogy: Ölik a tanácsosok az
édesapádat!" Ha valami életrevaló ember az a katona, s az most is
ott van nála, onnan kijön, ahogy bement, bejön ide a házba hozzánk,
meglátja az asztalon a véka aranyat s a szál kardot. Ha jóravaló
ember, a kardhoz kap, ha valami korhely, az aranyhoz kap.

Beszökik a házba a katona, hagyja az aranyat, kapja a kardot, pallani
kezdi a tanácsosokat a kard fokával, lapjával, ahol éri.

- Hó, fiamuram - azt mondja a király -, ne üsd, vágd többet a
tanácsosaimat, látom, nem vagy afféle tedd el s ne vedd elé legény,
aki az árnyékától is megijed. Én a leányomat kigyelmednek adom s
még életemben fele királyságomat, de úgy, hogy napfényre az én
leányomat sose vidd, mert a fekete rendbeli sárkány azt ígérte,
hogy ha napfényre kikaphatja, elrabolja magának feleségül.

Király lesz az obsitos katonából, s azt mondja egyszer a feleségének:

- Édes kincsem, menjünk el abba a virágoskertbe, járjuk, sétáljuk meg
magunkat!

- Édes angyalom, ne menjünk mi sehova, mert ha kiviszel a napfényre,
nálam nélkül maradsz.

- Vagy nem - azt mondja az obsitos -, édes kincsem! Inkább körülötted
áll egy ármádia huszár kihúzott karddal.

Lemennek sétálni, s kereken állítanak egy ármádia huszárt kihúzott
karddal. Mikor hátrasétálnának a virágoskerbe, álló délkor
besötétedik, s a fekete rendbeli sárkánykirály felöleli az új
királynét, s elviszi magának feleségnek. Sír az új király, bemegy
a felesége apjához.

- Nem fogadtam meg a felséges király atyám tanácsát, kivittem a
leányát a napfényre. Elrabolta a fekete rendbeli sárkánykirály!

- Hát ha már így történt, immár házasodj mással, viseld a fele
királyságot.

- Én, felséges király atyám, nem házasodom meg soha, sem itt nem ülök,
mert én elmegyek, hogy megkeressem a feleségemet.

Egy véka aranyat felpakolt egy általvetőbe, felteszi egy lóra,
felülnek ketten két lóra az inasával, s elindulnak ők utazni.
Elsötétednek egy nagy rengeteg erdőnek a szélében, ott egy fa alatt
tüzet tesznek, jót vacsorálnak ketten az inasával, s reggelre kelve
utaznak tovább ketten az erdőn keresztül. Hát ahogy mennek, egyszer
kopácsolást hallanak. Hát egy öreg ember, még tán nálam is öregebb,
valami száraz ágakat vág le egy fának a tetejéről. Azt mondja az új
király:

- Ugyan, öregapám, miért vágja kigyelmed annak a fának a tetejéből
azt a száraz ágat?

- Én evvel teszem le a szolgálatot a fekete rendbeli sárkánykirálynak,
hogy a hátamon viszek neki egy hát fát mindennap.

- Öregapám, mutassa meg nekem a sárkánykirálynak a lakóhelyét, itt
egyik ló legyen a kiedé, s ez a fél véka arany.

Megmutatja az öreg ember, odaadják neki az egyik lovat s egy fél véka
aranyat. Mondja az új király:

- Legyen belőlem cinege!

Ahajt szárnyrakel a cinege, s felrepül a sárkánykirálynak az ablakára.
Ott azt mondja:

- Most meg már hangya legyen belőlem! - s bebújik az ablak sarkán.

Meglátja a felesége, s azt mondja:

- Ó, édes hangyám, az én uram is ilyen módon változott.

Azt mondja a hangya:

- Hiszen én vagyok a te urad!

- Menj el, vagy bújj el, édes uram, valahova, mert a sárkánykirály
mindjárt hazajön, s téged elpusztít.

- Hát most, édes kincsem, hol van a sárkánykirály?

- Oda van - azt mondja a királyné - a vörös királynál. A vörös király
ad mindennap egy kövér disznót készen, megmejjesztve, azért a
sárkánykirály sóval, fával, vízzel tartja a vörös királyt.

Azt mondja az új király a feleségének:

- Én elmegyek, de ha holnap disznót nem hoz neked, még akkor életben
vagyok.

Elmegy onnan az új király a vörös királyhoz, leül a kapujába. Kimegy
a kanásznak a fia, s kérdi tőle, hogy mi járásbeli.

- Beállanék disznópásztornak, ha megfogadnának.

Azt mondja a kanász fia a vörös királynak:

- Disznópásztornak kínálkozik egy ember - behívják, s meg is fogadják.

A disznópásztornak a fiával s az új pásztorral kihajtanak reggel
százegy kövér disznót. Meghagyták, hogy a százon felüli egy disznót
készítsék el szépen megmejjesztve, hogy mikor jön a sárkánykirály,
vihesse. De az új disznópásztor nem mejjesztette meg. Jön a sárkány.

- Melyik az a kövér disznó, te pásztor, meg van-e mejjesztve?

- Nincsen biz az, mert én nem veszek neked disznót az én béremből, élj
meg, ahogy lehet.

Akkor elmegy a sárkány haza üres kézzel.

Hazahajtják este a csordát a vörös király udvarába, beolvassák. Hát a
százegy disznó mind hazament.

- No, te pásztor, már holnap kettőt kell hajtani a százon felül, hogy
vigye el a sárkánykirály mind a kettőt.

Másnap kihajtanak százkettőt. Hát jön a sárkány:

- Hát melyik az én disznóm, te pásztor, van már kettő?

- Tán azt hiszed, hogy én neked az én béremet bent hagyom, hogy te
hordd el a disznókat innen?

Este lesz, hazahajtja a százkét disznót a pásztor. Szidják kegyetlen
módon. Másnap reggel kiolvasnak neki százhármat. Akkor is megy a
sárkánykirály a három disznó után:

- Te pásztor, melyik most már az én három disznóm? Tudod-e, hogy most
már hármat kell, hogy adj?

Azt mondja a pásztor:

- Én egyet sem.

- Hát, te pásztor, mi szándékkal vagy, meg akarsz velem küzdeni?

Azt mondja a pásztor:

- Én nem bánom, ahogy neked tetszik.

Összefogontoznak ketten. Gondolja magában a pásztor:

"Legyen belőlem oroszlán!" Úgy megszorítja a sárkányt, hogy egybe
kettészakad a derekán. Kifutott belőle egy vadnyúl, futott ki a
hegyre.

"Legyen belőlem agár!" - azt mondja a pásztor magában.

Elfogja a nyulat az agár, elszakítja a nyulat ketté, kirepül belőle
két vadgalamb. Azt mondja a pásztor:

- Legyen belőlem cinege!

Felrepül eleikbe, s a két vadgalambot mind agyonvagdossa. Akkor a
sárkánynak orrát, szemét, körmét mind leszedte, s a tarisznyába
belerakta, s hazahajtotta a disznócsordát a vörös királyhoz este.
Szidják kegyetlen módra a szegény pásztort, hogy nem adta oda a
három kövér disznót, mert immár sóból, vízből, fából kifogytak.

Azt mondja a pásztor:

- Azt a sárkányt én agyonütöttem. Bírjad sóját, vizét, fáját, mert
elpusztítottam a sárkánykirályt.

Akkor a vörös király ajándékozott neki hat lovat, egy aranyos hintót
és négy társzekeret, ahhoz való cselédekkel együtt. Onnét elmennek
a fekete rendbeli sárkánykirály kastélyába, a feleségéhez. Bemennek
a sárkánykirály udvarába, megfordulnak a négy társzekérrel, s azt
megrakják arannyal, ezüsttel. Akkor az új király a feleségének
megfogta a kezét, levezette, s beültek az aranyhintóba, s eljöttek
haza, ide a fehér király udvarába, ahonnét elvitték volt a leányt.
Nagy örömmel leszálltak, s még máig is élnek, ha meg nem haltak.
Holnap legyenek a kigyelmetek vendégei.