Rózsa királyfi

Volt egy királynak három fia. Ellenség ütött az országra, azt
elfoglalta, a király is elesett. A királyfiak jó vadászok voltak,
hárman három vadászkutyával odébb állottak a veszedelemből. Sokáig
mentek, azt sem tudták, hova, végre egy legmagasabb havastetőn, ahol
az út elágazott, elhatározták, hogy elválnak egymástól, külön-külön
próbálnak szerencsét.

Megegyeztek, hogy egy magas fa hegyibe felállítanak egy hosszú póznát,
s arra felkötnek egy fehér kendőt, amelyik a kendőt véresnek látja,
induljon a testvérei után, mert valamelyiknek veszedelme van.

A legkisebb királyfi akit Rózsának hívtak, bal fele indult, a másik
kettő jobb fele. Rózsa, mikor a hetedik havasba is bejutott, jó
messze, meglátott ott egy szép kastélyt, s abba betért, mint fáradt
utazó, hogy megszálljon.

Megnyílik este nagy dörömböléssel a kastély kapuja, hát hét nagy óriás
állít be az udvarra s onnét a házba. Akkora volt mindegyik, mint egy
nagy torony. Rózsa ijedtében az ágy alá suhant, de az óriások mihelyt
beléptek, egyik azt mondta:

- Ci, milyen emberbűz van itt!

Megkeresték Rózsát, megtalálták, összeaprították, mint a torzsát,
s az ablakon kihányták.

Reggel az óriások megint elmentek dolgukra, a bokorból előmászott
egy szép leányfejű kígyó, s Rózsa testének minden kicsi darabját
összeszedte, szépen összerakogatta, forrasztó fűvel megkenegette,
s élő-haló vízzel meglocsolta. Rózsa egy perc alatt talpra szökött,
s most hétszerte szebb s erősebb lett, mint azelőtt volt. Akkor a
leányfejű kígyó is kibújt a kígyóbőrből hónaljig.

Rózsa, hogy olyan erős lett, bízott magában, s este nem bújt az
ágya alá, hanem az óriásokat a kapuban várta haza. Azok mikor
megérkeztek, előreküldték a szolgájukat, hogy azt a hitvány
Ádám-maradékot összemorzsolják, de a szolgák nem bírtak vele,
maguknak az óriásoknak kellett, hogy őt összeaprítsák.

Másnap reggel a leányfejű kígyó Rózsát megint életre hozta, ő maga
pedig övig kibújt a kígyóbőrből. Rózsa kétszerte erősebb lett most,
mint külön-külön egy-egy óriás.

Akkor este Rózsa a szolgákat mind megölte, s sok óriást is megsebzett,
de a hét óriás mégis megölte őt.

Reggel, ahogy elmentek, a kígyó Rózsát megint feltámasztotta; Rózsa
erősebb lett, mint a hét óriás együtt, s olyan szép, hogy a napra
lehetett nézni, de reá nem. A leány is a kígyóbőrből egészen
kikerekedett, be kedves két teremtés volt!

Akkor egymásnak a dolgaikat s életüket elbeszélték. Elbeszélte a
leány, hogy ő is királyvérből való, hogy az ő apját az óriások ölték
meg, s az országot elfoglalták, ez a kastély az ő apjáé volt, ahol az
óriások laknak, s innen járnak ki mindennap, hogy a népet sarcolják.
Őt magát egy jó kuruzsos dajkája kígyóvá változtatta, s megesküdött,
hogy addig kígyóbőrben marad, míg az óriásokon bosszút állhat. De
most, hogy Rózsa olyan erős, hogy könnyen megfelelhet mind a hét
óriásnak, róla is lerepedezett a kígyóbőr.

- Rajta hát Rózsa pusztítsd el az óriásokat, nem leszek én se
háládatlan.

Rózsa azt felelte:

- Kedves szép leány, te nekem az életemet három ízben adtad vissza,
én sem lehetek háládatlan tehozzád, az óriásokat elpusztítom, s aztán
te az enyém, én a tied.

Egymásnak holtig való szerelmet esküdtek, s igen jóízűen telt el a
nap egészen estig.

Mikor este az óriások megérkeztek, Rózsa így szólott hozzájuk:

- Ugyebár, sok gazember, hogy háromszor öltetek meg? Most azt mondom,
hogy ma ezen a kapun egyiketek sem teszi be a lábát! Vívjunk meg!

Az óriások nagy méreggel reá mentek, de most nem úgy lett, mint
azelőtt kétszer; rendre őket mind megölögette, s akkor a kulcsokat
a zsebükből kezéhez vette, a kastélynak minden szegelikát felkutatta,
s látta, hogy bátorságban lehetnek, mert már egy lélek sincs a
kastélyban.

Az éjszaka csendesen telt el. Reggel a kastély udvaráról Rózsa elnéz
a havas tetőre a fehér kendő felé, s hát látja, hogy az egészen véres.
Megbúsul, s azt mondja a szép leánynak:

- El kell mennem, hogy a két bátyámat felkeressem, mert rosszul megy
soruk. Várj vissza engem, mert ha őket feltaláltam, minden bizonnyal
visszajövök.

Avval felkészült, kardot kötött, nyilat, forrasztó füvet, élő-haló
vizet vett magához, s éppen arra a helyre ment, ahol elváltak volt.
Útjában lőtt egy nyulat. Mikor odaért a fához, elindult azon az
úton, amerre a bátyjai mentek. Rátalált egy kicsi házikóra, s ott
megállapodott. Látja, hogy a ház előtt a fához a két bátyja két
vadászkutyája lánccal meg van kötve. Eloldja őket, tüzet csinál,
s a nyulat sütni kezdi. Amint sütné, hallja, hogy a fán valaki
dideregve azt kiáltozza:

- Jaj, de fázom!

Felszól a fára Rózsa királyfi:

- Ha fázol, gyere le s melegedjél!

Azt mondják rá fentről:

- Igen, de félek a kutyáktól!

- Ne félj, mert azok becsületes embert nem bántanak!

- Én hiszem - azt mondja az a valaki a fáról -, de mégis vesd közéjük
ezt a hajszálat, hadd szagolják meg előbb, arról engem is megismernek!

Veszi Rózsa a hajszálat, s a tűzbe veti. A fáról leszáll egy vén
boszorkány, odaül a tűz mellé s fűtözik. Felhúz egy nyársra egy
varasbékát, s sütni kezdi. Amint sütné, mondani kezdi Rózsának:

- Az az enyém, ez a tied - s hozzáüti a varasbékát a nyúlhoz; Rózsa
megmérgelődik, kirántja a kardot, s hozzákap a boszorkányhoz, s hát a
kard egy hasábfává válott. Nekimegy a boszorkány, hogy megölje Rózsát,
s azt mondja:

- No, most véged neked is, a testvéreidet is én öltem meg bosszúból,
azért, hogy a hét óriás fiamat elpusztítottad!

Rózsa nekiúszítja a boszorkánynak a kutyákat, s azok addig fogják
innen s túl, hogy vért eresztenek belőle. A vér a kardból lett
hasábfára cseppen, s abból megint kard lett. Kapja Rózsa a kardot,
s odaáll a boszorkány eleibe. Megijed a boszorkány, s könyörögni
kezd, hogy ne bántsa, megmutatja, hova temette a bátyjait. Csak
ezt várta Rózsa, azon nyomban hozzásújtott, s avval a boszorkány
Plutóhoz költözött. Rózsa kiásta a bátyjait, az összedarabolt
testüket összerakta, forrasztófűvel összeforrasztotta, s élő-haló
vízzel feltámasztotta. Azok, mikor a szemüket kinyitották, s
Rózsát megpillantották, mind a ketten azt mondották:

- Jaj, be sokat aludtam.

- Sokat bizony - azt mondta Rózsa -, de ha én ide nem jöttem volna,
még most is aludnátok.

Elbeszélték Rózsának a bátyjai, hogy elválásuk után csakhamar
meghallották, hogy az ellenség az országukból eltakarodott, s
visszatértek a palotájukba. Úgy osztoztak, hogy az egyik, a nagyobbik,
hazamenjen, s igazgassa az országot, másik pedig keresse fel Rózsát.
Akkor fordultak be a kis házikóba, s akkor bánt el velük a vén
boszorkány.

Rózsa is elbeszélte nekik, miken ment keresztül, s azt mondotta:

- Te, nagyobbik bátyám, menj haza, ülj be apánk országába, te pedig,
kisebbik bátyám, gyere velem, és igazgassuk ketten azt a nagy
országot, amelyikben az óriások hatalmaskodtak.

Ebben megegyeztek, mindegyik elment a maga országába. Rózsa is
felkereste a szép leányt, aki már magát úgy elbúsulta volt utána,
hogy szinte elepedt, de hogy Rózsa megérkezett, egészen felvidult.
Egybekeltek, nagy lakodalmat csináltak, eleget vendégeskedtek, a
menyasszonyt jól megtáncoltatták, azután az óriásoktól megmentett
nagy országot kezükre vették, ma is ott uralkodnak, ha meg nem
haltak. Kerekedjenek egy tojáshéjba, s holnap legyenek a kigyelmetek
vendégei.