A sólyom viperát pillantott meg az úton, fel akarta csípni.
– Ne falj fel engem! – kérlelte a vipera. – Az emberek azt tartják, hogy méreg
lakozik benned. Ezt azért terjesztik rólad, mert viperát eszel. Ha nem tennéd, a méreg
nem kerülne beléd, és az emberek nem győlölnének.
– Hallgass! – rivallt rá a sólyom. – Hazugság, hogy én mérgezı vagyok. Épp te
lövellsz mérget az emberekbe, s ha megeszlek, csak megszabadítalak bőnös
cselekedeteidtıl. Az emberek pontosan azért tartanak engem, mert tudják, elbánok
veled. Azt is tudják, hogy a tollaimat és a karmaimat átitatta a méreg, ezért használják
ıket mások megmérgezésére*, de nekem semmi közöm ehhez, mint ahogy a
fegyvernek sincs köze hozzá, hogy gyilkosságra használják. Vagy a fegyvert kellene
hibáztatni az öldöklésekért? Nem az embert? Én szándékosan nem ártok az
embereknek, engem csak fegyverként használnak a gonoszság ellen. Te viszont lesben
állsz a főben, és a sors akarta, hogy ma az utamba kerülj. Semmiféle okoskodás nem
ment meg.
És a sólyom felfalta a viperát.
Feliratkozás:
Megjegyzések küldése (Atom)
Nincsenek megjegyzések:
Megjegyzés küldése