Virág Péter

Hol volt, hol nem volt, volt a világon egy gazda. Volt három fia, három lánya. Gyönyörűen kiiskoláztatta mind a hatot. De egyszer csak meghalt az ember; a felesége eltemette. Árván maradt a hat gyermek. Azt mondja az asszony:

- Kedves gyermekeim, megyek, szolgát fogadok.

Azt mondja a legidősebb fiú:

- Édesanyám, ne menjen el! Azt, amit a cselédnek adnánk, fordítsuk egyébre. Majd szántok-vetek én, gazdálkodok, de nekem minden délre hozzanak ebédet.

- Kedves fiam, főzök minden délre neked ebédet, és kiviszi a legidősebb lány.

Azt mondja a legidősebb lány:

- Én viszek majd, kedves bátyám, ebédet. Csak azt kérem, ha kimégy az ekével a kapun, rögtön akaszd földbe az ekét, hasíts egy barázdát, hogy tudjam, hová mentél.

A fiú kihasította a barázdát. De arra ment a hatfejű sárkány, és bekaparta. Más barázdát hasított, egészen a maga kastélyáig. Így a lány oda vitte az ebédet, a sárkánynak. A sárkány ölbe kapta a lányt, bevitte a kastélyába. Ő ette meg az ebédet.

A fiú hazament a szántásból, mérgesen, mert hogy nem kapott ebédet.

Most a középső lány vállalta, hogy másnap ő visz ebédet. A fiú befogott az ekébe. Kihasította megint a barázdát a föld végéig. De jött a tizenkétfejű sárkány, bekaparta, és másikat hasított, egészen a kastélyáig. Ez a lány is a sárkányhoz tévedt. Megint a sárkány ette meg az ebédet. A lány meg ottmaradt gazdasszonynak.

Hazament a fiú nagy mérgesen, merthogy nem vittek neki ebédet.

- Édesanyám, hát így hoznak nekem ebédet?

- Már két lánnyal küldtem, odaveszett mind a kettő. A föld nyelte el, vagy mi!

- Kedves bátyám, én viszek holnap ebédet! - mondta a legkisebb lány.

A fiú kihasította a barázdát harmadszor is. De ezt meg a huszonnégyfejű sárkány kaparta be, s másikat hasított a kastélyához. Így odavitte ez a lány is az ebédet.

- Kedves gyermekem, te leszel az én feleségem - mondta neki rögtön a sárkány. - Én leszek az urad. Amit én mondok neked, azt kell megfogadnod.

A fiú abbahagyta a szántást, és elment megkeresni a három lányt. Elment a hatfejű sárkányhoz, ott találta a legidősebb testvérét.

- Szedd össze magad, testvérem, gyere haza!

- Jaj, menj innen, mindjárt itt lesz az uram.

- Honnan tudod?

- A hatmázsás buzogányt már hazahajította jeladásul!

Jött is már a sárkány. Azt mondja:

- Jó napot, kedves sógorom! Rakjál tüzet, főzzél ebédet, kedves feleségem.

Megfőtt az ebéd, jóllaktak. A sárkány elment a pincébe a kancsóval, hozott egy kancsó bort. Megitták.

- Na, most gyere, kedves sógorom, birkózni!

Kimentek az udvarra, birkózni. Úgy belevágta a sárkány a sógorát a földbe, hogy minden csontja összetört. Eltemette, nyárfát ültetett rá, s az a fa többet nőtt éjjel, mint nappal.

Elment a középső fiú a tizenkétfejű sárkány házába. Ott lelte a lánytestvérét. Mondja neki:

- Kedves testvérem, jó napot! Mikor jön haza az urad?

- Majd megtudjuk, amikor a tizenkétmázsás buzogányt hazahajítja.

Hazahajította a buzogányt, haza is jött a sárkány.

- Főzzél, kedves feleségem!

Főzött is, jól is laktak. Elment a sárkány a pincébe, egy kancsó borért. Megitták a kancsó bort.

- Na, most gyere, kedves sógorom, birkózni!

Kimentek az udvarra, birkózni. A sárkány megfogta a sógorát. Úgy belevágta a földbe, hogy összetört minden része. Meghalt.

Elindult a legfiatalabb fiú is, megkeresni a húgát. Elment a huszonnégyfejű sárkányhoz. Megtalálta a testvérét.

- Jó napot, kedves testvérem! Az urad hol van?

- Elment országolni.

- Mikor jön haza?

- Majd megtudod. Amikor elindul hazafelé, arra a nagy szegre, amelyik a kastély sarkán van, egy huszonnégymázsás buzogány fog rászállni.

Hazahajította a sárkány a huszonnégymázsás buzogányt, s már jött ő maga is.

- Főzzél, hékám!

Jóllaktak. Lement a pincébe a sárkány, hozott egy kancsó bort. Megitták.

- Gyere, sógor, az udvarra, birkózni!

Úgy belevágta a sógorát a földbe a sárkány, hogy ottmaradt, meghalt. Fejfa helyett nyárfát ültetett a sírjára a sárkány.

Most már odamaradt a három lány, odamaradt a három fiú. Nem volt gyerek. Az asszony vette a kis ponyvát meg a sarlót. Elment a ponyvával és a sarlóval a föld végébe, az árokba füvet szedni. Talált egy szép fehér virágot, leszakította. De véletlenül úgy, hogy nem maradt szára. Megszagolta a virágot, nagyon jó illatú volt. Sajnálta eldobni. Bevette a szájába. Addig tartotta a szájában, hogy véletlenül lenyelte.

Hazament az asszony. Nemsokára született egy fia abból a virágból, amit lenyelt. Táltosfiú volt. Elkeresztelték Virág Péternek. Jó gondját viselte az anyja. Mikor egy hétig szoptatta Virág Pétert, akkor azt mondta a gyerek az édesanyjának:

- Édesanyám, tegyen le, bontson ki, vegye le a pólyát!

Kibontotta az anyja. Kiment Péter az udvarra játszani. A kertben volt egy nagy mezsgyefa, elkezdett avval birkózni. Meghajtotta a nagy fát. Bement a fiú az anyjához.

- Édesanyám, pólyázzon be még, és viselje gondomat!

Megint szopott egy hétig a fiú. Akkor megint mondja az anyjának:

- Édesanyám, pólyázzon ki, megyek játszani az udvarra.

Játszott az udvaron, lement a kertbe, meghajtotta a fát derékban.

Visszaszaladt az anyjához:

- Édesanyám, pólyázzon be! Aztán le se tegyen, se éjjel, se nappal. Még a kútra se menjen, egy veder vizet se hozzon.

Addig tette csak le a fiút, míg felöltözött meg levetkőzött. Három hétig szopott Virág Péter. Akkor kibontotta az anyja a párnából, a pólyából. Lement Péter a kertbe, azt a nagy óriás fát a mezsgye tövinél meghajlította. Bement a fiú az anyjához:

- Hozzon be most, édesanyám, egy nagy paraszttányért.

Bevitte az anyja a tányért.

- No, édesanyám, amennyi teje van, azt mind fejje bele ebbe a tányérba!

Kifejte az anyja, a tányér színültig lett tejjel.

- No, édesanyám, hozza be a gyúrótáblát, rá lisztet.

Elkészítette az anyja a táblát a liszttel.

- Abba a lisztbe töltse bele a tejet. Három pogácsát gyúrjon, de abba nem szabad vizet tenni. Süsse meg a három pogácsát. No, édesanyám, most a három lánynak keresse meg a selyemkendőit, a gyűrűit. Pakoljon be mindegyik selyemkendőbe egy pogácsát meg egy aranygyűrűt, és hajtsa össze szépen.

Vette Virág Péter a három csomagot, elindult keresni a három lányt meg a három fiút.

Megtalálta a legidősebb lányt a hatfejű sárkánynál.

- Jó napot adjon az isten, drága egy testvérem!

- Adjon az isten neked is!

- Mikor jön haza az urad?

- Te fiú, te gyermek, miért vagy te nekem testvérem?

- Hát ha én mondom, akkor testvéred vagyok. Ne, itt ez a selyemkendő, bontsd ki!

Kibontotta a legidősebb lány a selyemkendőt.

- Kié ez a selyemkendő és ez a gyűrű?

- Az enyém!

- Törd kétfelé a pogácsát, és edd meg. Milyen ízű az a pogácsa?

- Olyan, mint az édesanyám teje.

- Elismered-e, hogy a testvéred vagyok? Mikor jön haza az urad?

- Azt ne kérdezd. Eredj, amerre látsz, mert az téged megöl. Az a hatfejű sárkány!

- Ne törődj vele, már ha itthon volna is, késő volna. Főzzél, rakjál tüzet!

- Nem szabad, majd ha az uram hazajön.

- Mikor jön haza az urad?

- Majd megtudod. Hajítja haza a hatmázsás buzogányt!

Kiment Virág Péter az udvarra. Hajította haza a sárkány a hatmázsás buzogányt. Virág Péter odaugrott, és megkapta a buzogányt. Nem engedte, hogy a földre essen. Visszahajította a buzogányt, még hat mérföldnyivel tovább, mint a sárkány volt. Nagyot mordult a sárkány:

- Vajon ki garázdálkodik az én udvaromon? Nem tudom, nem az a kölyök Virág Péter-e? Na, csak érjek haza!

Hazavitte a buzogányt, letette.

- Jó napot, kedves egy sógorom. No, kedves feleségem, főzzél, tálalj!

Jóllaktak. A sárkány elővette a pince kulcsát, lement a pincébe, hozott egy kancsó bort. A kancsó éppen két pohárral volt. Kiöntötte, Virág Péter nem itta.

- Idd meg, sógor, a borodat, azért töltöttem.

Feleli Virág Péter:

- Kedves sógorom, nem iszom meg. Ha te eljössz énhozzám vendégségbe, akkor én levezetlek a pincébe, s annyit iszol, amennyi jólesik.

Vette a sárkány a kulcsot, levezette Virág Pétert a pincéjébe. Volt ott hat hordó bor. Virág Péter fogta a hordókat, és egymás után megivott öt hordóval. A hatodikat nem engedte neki meginni a sárkány.

- Eredj már, hagyjál nekem is egy hordóval, addig, míg új terem.

És kilökdöste Virág Pétert a pincéből.

Kimentek a kastély udvarára. Mondja Péternek a sárkány:

- Gyere, sógor, birkózzunk egyet!

Elkezdtek birkózni. Megfogta a sárkány Virág Pétert, belevágta a földbe, kötésig. Virág Péter kiugrott a földből. Megölelte a sárkányt, belevágta hónaljig a földbe. Ott aztán levágta mind a hat fejét. A testvére ki akart ugrani az ablakon. Megfenyegette Péter, hogy meg ne mozduljon.

Innen megszabadult Virág Péter. Ment a tizenkétfejű sárkányhoz. Benyitott az ajtón, köszönt. Mondja neki a középső lány:

- Mit keresel, te fiú?

- Mit keresnék? Teérted jöttem, testvéred vagyok.

- Dehogy, mi hatan vagyunk testvérek, és mind a hatan elkerültünk hazulról. Te nekem nem vagy testvérem.

- Ha nem vállalsz testvérednek, itt ez a csomag, bontsd ki!

Kibontotta a lány.

- Kié ez a selyemkendő, kié ez az aranygyűrű?

- Ez az enyém.

- Törd kétfelé azt a pogácsát, edd meg! Milyen a pogácsa?

- Olyan, mint az édesanyám teje volt. Elvállallak testvéremnek.

- Az urad mikor jön haza?

- Majd megtudod, mikor a tizenkétmázsás buzogányt hazahajítja.

Kiment Virág Péter az udvarra. Várta a tizenkétmázsás buzogányt.

Mikor a sárkány hazahajította, Virág Péter megkapta a buzogányt, és a sárkányon túl hajította, tizenkét mérfölddel. Ez a sárkány is elkezdett köpködni, mint a hörcsög:

- Vajon ki legénykedik ott? Nem az a kölyök Virág Péter?

Hazament a sárkány. Ettek is. Mikor jóllaktak, a sárkány lement a pincébe, és hozott egy kancsó bort. Megitta a sárkány a maga poharát, de Virág Péter nem ivott.

- Miért nem iszod meg, sógor?

- Nem iszom.

- Miért?

- Ha te eljössz hozzám vendégségbe, akkor én odavezetlek a hordókhoz.

Avval lementek a pincébe. Tizenkét hordó bora volt a sárkánynak. Virág Péter megivott tizenegy hordó bort, a tizenkettediket nem engedte a sárkány.

- Ne légy telhetetlen. Hagyd meg nekem ezt az egy hordó bort! Gyere, sógor, birkózzunk!

Összedűlt Virág Péter a tizenkétfejű sárkánnyal. A sárkány megkapta Virág Pétert, és levágta hónaljáig. De Virág Péter ügyes volt, megkapta a sárkányt, és úgy lecsapta, hogy azzal ki is pusztította a sárkányt. A nyakára hágott. Avval elindult harmadik lánytestvéréért.

- Jó napot, kedves egy drága testvérem!

- Adjon isten neked is. Mit keresel itt, te fiú?

- Testvéred vagyok.

- Jaj, dehogyis vagy nekem testvérem, mi mind a hatan elkerültünk hazulról.

- Ne, itt ez a kendő, bontsd ki!

Kibontotta.

- Kié ez a selyemkendő és ez az aranygyűrű?

- Ez az enyém.

- Itt van ez a pogácsa benne, törd kétfelé, és edd meg!

Megette.

- Milyen ízű az a pogácsa?

- Olyan, mint az édesanyám teje.

- Mikor jön haza az urad?

- Majd megtudod. Amikor a vár megrendül. A falban van egy óriási szeg, arra fog ráesni a huszonnégymázsás buzogány.

Már esett is. Péter visszahajította.

Hazajött a sárkány nagy mérgesen.

- Héj, vacsorát adj, asszony!

Megvacsoráztak. A sárkány bevitt egy kancsó bort. A kancsó bor éppen két pohárral volt. Virág Péter nem itta meg a borát.

- Miért nem iszod meg, kedves egy sógor?

- Nem iszom. Ha te eljössz hozzám vendégségbe, én bevezetlek téged a pincébe, és annyit iszol, amennyi kell.

Lementek a pincébe. Volt ott huszonnégy hordó bora a sárkánynak. Megivott Péter huszonhárom hordó bort.

- Hagyjál meg egy hordóval nekem, amíg új terem. Gyere, kedves, drága egy sógorom, birkózzunk egyet!

Akkor összedűltek az udvaron, birkóztak. Pétert levágta hónaljig a földbe, de Péter fiatal volt, és kiugrott. Megkapta a sárkányt, és bosszúságában bevágta a sárkányt a földbe, nyakig. Akkor kivette a bicskáját, és egy vágásra levágta a sárkánynak huszonhárom fejét. Egy megmaradt.

- Állj meg, Virág Péter! Péter sógor! Ezt az egy fejemet hagyd meg, Péter! Ha meghagyod ezt az egy fejemet, írást adok róla, hogy úgy elmegyek ebből az országból, senki híremet sem hallja.

- No, sógor, meghagyom ezt az egy fejedet. Ha a három fiútestvéremet lábra állítod, akkor meghagyom a huszonnegyedik fejedet, az életedet.

Özönlött a sárkányból a vér, mint a patak. Megkente a vérrel a sárkány mind a három nyárfát, ahol a fiúk el voltak temetve. Mind a három fiú talpra állott, és így megmaradt a sárkánynak az élete az egy fejével. El is tűnt onnét, ma sem hallani hírét.

Maga maradt Virág Péter. Összeszedte a hat testvérét, a három lányt és három fiút; mentek haza, nagy vígsággal, nagy örömmel. Az anyjuk odahaza az udvart tisztogatta, söpörgette. Mikor hazaértek, s az anyjuk meglátta, hogy ott van az ő hét gyermeke a kapuban, kinyitotta gyorsan a kaput, beeresztette őket. Bement a hét gyermek az udvarra. Az anyja felkapta Virág Pétert, és úgy csókolta, de a többit is. Aztán az anyjuk az egész falut becsődítette.

- Itthon van a három fiam, három lányom, egyszóval a hat gyermekem! Meg ez a hetedik!

Nagy lakomát tartott. Ettek-ittak, mulattak; ami csak kellett a világon, minden volt. Az édesanyjuk örömében nem tudott mit csinálni. Nagyon örült. Akkor Virág Péter megcsókolta a három fiút, a három lányt:

- Kedves testvéreim!

Elbúcsúzott Péter a három fiútól, a három lánytestvértől. De megfogta Péter az anyját is, megölelte, megcsókolta.

- No, kedves édesanyám, engem most már vezessen oda vissza, ahonnan leszakított, az árokba.

Elmentek oda, ahol az anyja leszakította. Megölelte, megcsókolta még egyszer az anyját:

- Kedves édesanyám! Engem nem lát már többé!

A föld már kétfelé volt nyílva.

- Hát elmégy, kedves gyermekem?

- El.

A kezét a lábaszárára tette, és beleugrott a nagy mélységbe, az árokba. Hazament az anyjuk. A hat gyerek még mindig nagy vígságban volt! Ettek, ittak, mulattak. Faggyúval mécseltek, boldogan éltek, még máig is élnek, ha meg nem haltak.

Ribike

Volt egyszer egy király, s volt neki három fia. Volt arrafelé egy özvegyasszony is, annak meg volt egy lánya.

Ribike volt a lány neve, mert az mással nem élt, mint csak ribizlivel.

Egyszer megbetegedett a lány. Az anyja ugyanis már nem tudott több ribizlit venni neki. Szegény asszony, hogy megmentse a lányát, elment a klastromkertbe, mert ott látott ribizlit bőven. Beszökött a kertbe, és kihozott egy kosár ribizlit. Meglátta kijövet az apácafőnöknő, odament hozzá, s rászólt:

- Mit csinálsz, te asszony?

Azt felelte ijedten a szegény asszony:

- Soha életemben nem loptam, most is csak a kénytelenség szorított rá! Mert nekem oly gyönyörű lányom van, hogy annak párja nem találkozik; de ha csak egy nap ribizlit nem eszik, meghal. Ma nem evett, ha holnap sem enne, belehalna.

Megbocsátott az asszonynak a rendfőnöknő. De elment vele az asszony házába, mert nem akarta elhinni, hogy a szegény asszonynak olyan különös lánya van.

Mikor meglátta, hogy valóban szép, így szólt az asszonyhoz:

- No, te szegény asszony, add oda a lányodat énnekem, nálunk jóllakhat ribizlivel.

Mit csináljon szegény asszony, ribizli csak a klastromban volt, odaadta a lányát.

Ott élt a lány. Akkorában még szabad volt tárva-nyitva lenni az apácaklastrom ablakának. Ki-kinézett rajta a lány. Egyszer arra ment három királyfi, s egy lépést sem tudtak tovább tenni a lány szépsége láttán.

A legöregebbik királyfi rögtön elkezdi, hogy ő nem nyugszik addig, amíg az a lány nem lesz az ő felesége. A középső királyfi is belevág, hogy ő sem nyugszik, míg az övé nem lesz. A legkisebb királyfi meg azt mondja:

- Én nem engedem! Mert az enyém lesz!

A három testvér csúnyán összekapott. Az utasok választották szét őket. A lármára a főnöknő is odamegy az ablakhoz: mi történik itt? Ribike meg azt mondja:

- Énértem vesztek össze.

Megijedt erre a főnöknő, hogy még ő kap pirongatást a királytól vagy a királynétól. Tüstént elhívta Ribikét az ablaktól, megbüntette, megpirongatta, és mikor az ellenkezett, mert hisz semmiről sem tehetett azt mondta neki:

- Mit, nemcsak szép vagy, de jó is akarsz lenni? Hát idehallgass, Ribike, a te szépséged és jóságod változzék gyíkká, lakásod pedig ne itt nálam, hanem a világ végén legyen!

Szegény Ribike azonnal gyíkká változott, és egy perc múlva a világ végére jutott.

Telt az idő, a királyfiak anyja meghalt, az apjuk meg elöregedett. Szerette volna már letenni a királyságot, de nem tudta eldönteni, hogy melyik fiának adja, mert mind a három fiát egyformán szerette. Azt mondta hát nekik az öreg király:

- Édes fiaim, hárman vagytok, és tudom, egyik sem derekabb, mint a másik. Hanem azért én adok nektek három próbát. Amelyikőtök meg tudja mind a hármat tenni, az kapja meg a királyságot.

Bólintott mind a három fiú, hogy csak mondja meg apjuk a három kívánságot.

Azt mondja a király:

- Elég lesz, fiaim, először egy is!

Akkor elmondta, hogy őneki oly csoda vásznat hozzanak, hogy hossza-szélessége száz rőf legyen, és mégis keresztülmenjen az ő karikagyűrűjén, ha összehajtja.

Fogadták a királyfiak mind erősen, hogy megszerzik. Egyik a másikban bízott, gondolva, hogy azt az első próbát majd a nála öregebb csinálja meg. Fogtak magukkal mind a hárman sok pénzt, világgá indultak. A váron kívül rögtön három utat találtak: két út szép volt, azon ment el a két öregebbik. A harmadik út igen göcsörtös volt, azon ment el a legkisebb királyfi.

A két öregebb hamarosan szép, nagy városba érkezett. A legkisebb ment, ment, elfáradt nagyon, de nem talált egy madarat sem. Azok, a két bátyja, már vásárolt sok szép vásznat, ő meg csak ment, ment egyre. Egyszer csak odaért a világ végére.

Talált ott a világ végén a legkisebb királyfi egy kőhidat, oda leült, s búsult erősen, hogy mitévő legyen, mert hogy lám, nem tudja az első kívánságát se az apjának megtenni.

Egyszer csak odament hozzá ott egy aranyos hátú kis gyíkocska. Azt mondja neki szép csendesen (mert akkorában még tudtak az állatok beszélni), hogy:

- Királyfiú, mit búsul, mit szomorkodik?

Megnézi a gyíkocskát a királyfi, s így válaszol:

- Mit kérded te, aranyos hátú gyíkocska, úgysem tudsz te nekem tanácsot adni!

Felel szépen a gyíkocska:

- Mondja csak, hátha tudok!

Akkor megmondta a királyfi, hogy az ő apjának - hárman vannak fiúk - az a kívánsága, hogy amelyik fia meg tudja három kívánságát tenni, az kapja meg a királyságot. Első kívánsága az, hogy olyan csoda vásznat hozzanak, hogy hossza-szélessége száz rőf legyen, és mégis keresztülmenjen az ő karikagyűrűjén.

Hallgatja a beszédet a gyíkocska, aztán azt mondja:

- Jól van, királyfi, csak ülj itt, egypár perc múlva talán már tudok is a bajodon segíteni!

Azzal vissza lement a gyíkocska a kőhíd alá, a pókok közé. Jó barátja volt a pókoknak, azokat kérte segítségre. A pókok rögtön hozzáfogtak a fonáshoz, szövéshez. Tíz nap, tíz éjjel alatt megcsinálták a vásznat. A gyíkocska felvitte a királyfinak. Belefért az annak egyik zsebébe.

A királyfi két bátyja már rég hazament, szekérszám vitték apjuk elé a vásznat: hosszú volt, széles volt mind, de a karikagyűrűjén nem tudta keresztülhúzni az apjuk.

Ekkor jött a legkisebb királyfi.

Előveszi a zsebéből, amit ő hozott. Próbálja a király, bólint annak:

- Ez igen, keresztülmegy, de nem tudom, meglesz-e vagy se akkorának, amekkorának rendeltem!

Hozatott mindjárt mérnököket, megmérték a vásznat, hát éppen se több, se kevesebb: száz rőf hosszú, száz rőf széles.

Mondja erre örvendezve az öreg király:

- Látjátok, fiaim, a legkisebbik már itt is megtette a magáét; de aki még a hátralevő két próbát meg tudja tenni, azé lesz a királyság. A következő kívánságom, hogy oly kiskutyát hozzatok nekem: egy arany dióhéjba beférjen, mégis, ha kiugrik, a sikongatása hetedhét országra szóljon.

Elindul megint a három testvér. A két idősebb a jó úton megint a város felé, a legkisebb most is csak a göröngyös úton, a világ vége felé.

Mikor a legkisebb királyfi újra odaért a világ végire, azt mondja ott nagy fennszóval:

- Aranyos hátú gyíkocska, gyere elő a hívásomra!

A gyíkocska előjött.

- Mi kell?

Mondja neki szomorúan a királyfi:

- Most igazán azt hiszem, nem tudod az én parancsolatomat megtenni.

Feleli a gyíkocska:

- Mondd csak, hátha tudom!

Akkor a királyfi elmondja az apja kívánságát. Hogy annak milyen kiskutya kell.

Gondolkodik a gyíkocska, aztán így szól:

- Csak légy itt, hátha tudok segíteni!

Azzal a gyíkocska rögtön lement a föld alá, az icinpiciny törpe emberekhez. Könyörgött a törpe királynak, hogy legyen szíves, adjon neki egy olyan törpe kiskutyát. A törpe király az első miniszterjét adta oda: az volt olyan kutya. A gyíkocska beletette a kutyát egy dióhéjba, vitte föl. Mondta fenn a királyfinak:

- Te, ezt a zsebedbe tedd, de ki ne nyisd az úton, hanem csak iparkodj!

Iparkodott is haza a királyfi.

A két bátyja már rég otthon volt. Azzal tértek meg, hogy olyan kiskutya nincs is a világon, kár az időt tölteni a keresésével.

Mondja az öreg király, ahogy meglátja a legkisebb fiát:

- No, fiam, te is üresen jöttél, mint a bátyáid?

Előveszi a királyfi nagy vidáman az arany dióhéjat, kinyitja: kiugrik a kiskutya! Egyet sikoltott, de az a hang mindjárt hetedhét országig szállt. Az öreg királynak meg olyan jólesett az a sikoltás, mintha írósvajjal kenték volna meg a hátát. Akkor szépen azt mondta:

- No, látjátok, fiaim, a legkisebbik ezt is meg tudta tenni. No, még azért amelyikőtök a legu­tolsó próbát megteszi, az lesz a király. A harmadik akaratom pedig az, hogy arra hagyom az országot, aki közületek a legszebb menyasszonyt szerzi meg magának.

A két idősebb királyfi jót nevetett. Szentül azt hitték, hogy ezen most megfölözik a testvérjüket, mert hisz ők sokfelé jártak, sok szép lányt láttak, azok közül könnyű lesz a legszebbet kiválasztani. A kis királyfi meg mit látott? Senkit! Még a világ végén is csak egy gyíkocskát!

El is szomorodott erősen a kis királyfi, mert hát az aranyos hátú gyíkocska a szép menyasszonyt nem tudja csak úgy a föld alól kivenni. De mégis elment hozzá, szomorúan leült a kőhídra. Jött a gyíkocska. Mondja neki a királyfi:

- Most igazán elhiszem, hogy nem tudsz a bajomon segíteni!

Feleli szép csendesen a gyíkocska:

- Hátha tudok!

Mondja erre a királyfi:

- Most az a kívánsága az apámnak, hogy amelyőnk a legszebb menyasszonyt hozza, az lesz a király.

Elpirult az aranyos hátú gyíkocska, s azt mondja:

- Csak fogj meg engem, és vágj ehhez a kőhídhoz!

Feleli megrökönyödve a kis királyfi:

- Azt már csak nem teszem, hisz a legnagyobb hálaadással kell lennem irántad.

De erősködik a gyíkocska:

- Mondom, csak vágj engem oda a kőhídhoz!

A királyfi váltig ellenkezett, de amikor látta, hogy a gyíkocska mennyire elszontyolodott, bekumta, vagyis jól behunyta a szemét, és úgy vágta a gyíkocskát oda a kőhídhoz. Hát erre mit lát? Egy gyönyörű szép fehérnépet a gyíkocska helyett. Azt mondja az a szép lány:

- No, királyfi, rám ismersz-e?

Feleli a királyfi, maga se tudva, hova álljon:

- Egy kicsikét vélekszem, de nem tudom, hogy az-e.

Mondja nevetve az a gyönyörű szép lány:

- Én vagyok, aki kinézett a klastrom ablakán! Aki miatt te veszekedést tettél! Ribike!

Ámul a királyfi, de Ribike csak mondja tovább:

- No, most tied leszek halálos holtig!

Nem is tudja a királyfi, hogyan karolja, úgy vitte haza.

A bátyái már otthon voltak, vittek már menyasszonyt. Csak rá vártak, hogy a próba eldőljön. Mikor a kis királyfi hazaért, az öreg király a kertben éppen krumplit rakott, de olyat, hogy az mind aranyos almává vált. Mikor meglátta a legkisebbik fia menyasszonyát - hát azonnal határozott. Azt mondta a két idősebbnek:

- Ne haragudjatok rá, ez érdemli a királyságot!

Azok nem is haragudtak rá, mindenki csak jót kívánt neki: éljen boldogul!