A mezeiegér

A szegény mezeiegér megunta a mezon lakást.

"Hej - sóhajtozott magában -, mennyivel jobb dolga van a házi egérnek. Eso, szél, hideg nem sanyargatja, nem is éhezik, mindig kap valami morzsalékot, hulladékot a szobában."

Addig-addig sóhajtozott, kesergett, hogy egyszer rászánta magát a nagy utazásra, s meg sem állott, míg a faluba nem ért; ottan betért egy házhoz, s nagy hirtelen beszaladt a padka alá. A házi egér éppen szundikált a jó melegségben.

- Adjon isten jó napot, házi egér!

- Adj' isten, mezeiegér! Hát te minek jöttél ide?

- Annak, hogy adj szállást. Keserves az élet a mezon, sokat kell ázni-fázni, sanyarogni.

- Elhiszem neked, mezeiegér, de ne hidd, hogy olyan jó dolgom van. Sokat éhezem én is.

- Mégiscsak úri dolgod van az enyémhez képest - mondta a mezeiegér. - Ha istent ismersz, szoríts egy kis helyet nekem.

- Nem lehet, lelkem atyámfia, bizony nem lehet. Hanem eredj fel a padkára, ott lakik a herceg, talán az ad szállást.

Felmegy a mezeiegér a padkára, s hát csakugyan ott volt a herceg, mármint - a macska. A hasával a tuznek volt fordulva, s úgy aludt, mint a bunda.

Leszól a mezeiegér a házi egérhez:

- Nem merem megszólítani, alszik a herceg.

- Ne is szólítsd, hanem dugd a farkincádat az orrába, s mindjárt felébred.

No, a boldogtalan mezeiegér megfogadta a házi egér tanácsát, a farkincáját bedugta a herceg orrába. De bezzeg felébredt a herceg, s ahogy meglátta az egeret, egyet mordult, s - hamm! - be kapta.

A házi egér nagyot kacagott a padka alatt.

- Úgy kell neked, te oktondi! Minek jöttél ide, ha nem tudsz bánni a herceggel?!

Híre ment ennek a szomorú esetnek a mezeiegerek országában, s azóta egy mezeiegér se jön be a házba, tovább sanyarognak a mezon...