A kígyókirály gyűrűje

Volt egyszer egy szegény asszony meg egy szegény ember. Éltek a maguk szegény módján egy füstös kis házban, amelynek még kéménye sem volt, hanem a szabad tűzhely füstje csak úgy a padlásra ömlött, s a tetőn át szivárgott ki. Kémény pedig azért nem volt, mert az adót a kémények szerint szabták, nekik pedig még adóra se telt.

Így éltek, amíg egyszer csak a szegény ember meg nem halt. Ettől fogva a szegény asszony kettő helyett is dolgozott, hogy fölnevelje egyetlen kisfiát.

Egyszer megtakarított három forintot. Azt mondja a fiának:

- Kedves kisfiam! Neked még semmi jóban sem volt részed. Nesze ez a három forint. A harmadik faluban ide vásár van, eredj el, végy magadnak, ami tetszik; csak hiábavalóságra ne költsd.

Elment a fiú. Ahogy megy az úton, az egyik falu szélén azt látja, hogy valami körül nagyon összeszaladtak a gyerekek. Odament közéjük, és megkérdezte:

- Mit csináltok ti itt?

Mondják azok:

- Agyon akarjuk ütni ezt a kiskutyát.

- Ne üssétek szegényt agyon - mondja a fiú -, inkább megveszem. Adok érte egy forintot.

Nekik adta a forintot, s ment szépen tovább, nyomában a kutyával.

A következő falu előtt megint csak nagy csapat gyereket lát, azok meg kergettek valamit. Azokhoz is odament, s azoktól is megkérdezte, mit csinálnak.

Azok meg egy kismacskát akartak agyonütni. Azt mondja nekik a fiú:

- Ne üssétek agyon ezt a szegény kismacskát, inkább megveszem, adok érte egy forintot!

Avval nekik adta a forintot, s ment tovább, nyomában most már a kutya, a mögött a kismacska.

Ahogy a harmadik faluhoz ér, ahol a vásár volt, ott is mit lát. Azt megint, hogy a gyerekek ott is nagyon dobálnak, zavarnak valamit.

Azok meg egy kiskígyót akartak elemészteni.

Azt mondja nekik a fiú:

- Ne bántsátok, gyerekek, ezt a szegény kiskígyót, inkább megveszem, adok érte egy forintot!

Azzal nekik adta az utolsó forintját, s mivel így a vásárban úgysem volt mit keresnie, fordult szépen haza, nyomában a kutyával, kutya mögött a macskával, macska mögött a kiskígyóval.

Mikor hazaér, kérdezi az édesanyja:

- No, mire költötted a pénzt, mit vásároltál, fiam? Nem valami hiábavalóságot?

Feleli a fiú:

- Nem. Először is egy kiskutyát meg egy kismacskát vettem. Ezért adtam két forintot. A harmadik forintot meg valami nagyon szép kis állatért adtam!

Azt mondja az édesanyja:

- Mutasd meg, fiam, azt a szép kis állatot!

Fölvette a fiú a földről a kiskígyót.

- Ez az, édesanyám.

- Jaj, kedves fiam - mondja az anyja -, hát ilyenért kellett adni egy forintot? A kutyáért és macskáért is kár volt, de hogy merted ezt megvenni, mikor ez ilyen csúnya állat?

S azzal fogta a seprűt, hogy rávágjon. De a fiú azt mondta:

- Ne bántsa, édesanyám, ezt a szegény kis állatot, valamikor még segítségünkre lehet!

De az anyja csak tovább bosszankodott a kiskígyó miatt. A fiú fogta a kiskígyót, beletette egy jókora edénybe, fölvitte a pici nádasház tetejére. Volt nekik egy sovány kis kecskéjük, a fiú szokta legeltetni. Mindennap adott a kiskígyónak egy kis tejet abból, amit a kecskétől kifejt. Inkább ő nem evett, de a kiskígyónak mindennap adott.

Így a kiskígyó szépen mindig nagyobbra nőtt. Már utóbb akkora volt, hogy a fiú nem talált neki edényt. Aztán már úgy kellett neki a tejet is venni. De a fiú mégsem emésztette el a kiskígyót. Mikor már egészen nagy volt a kígyó, egyszerre csak korona nőtt a fején. Ettől olyan vidám lett a fiú, hogy mindig fütyörészett.

Azt mondja ekkor a fiúnak az édesanyja:

- Jaj, te fiam, ez a kígyó utóbb is elveszejt téged!

- Nem félek én, édesanyám, tőle, nem bánt ez engem! - mondta a fiú. - Jöjjön csak, nézze meg, hogyan szeret!

Azzal odahajolt a kígyóhoz, s a kígyó körülnyaldosta a fiú arcát. De az anyja ettől csak még jobban megijedt.

Végül, amikor már teljesen nagy volt a kígyó, egyszer csak megszólamlott:

- Kedves kis gazdám! Most már aztán elég nagy vagyok, eleget tapasztaltam, hazamegyek segíteni apámnak az uralkodásban, mert én a kígyókirály fia vagyok! Te is el fogsz jönni velem, fölülsz a hátamra, úgy viszlek az én édesapámhoz.

De ekkor a kígyónak már szárnya is volt, meg lába is. Föl is ült a legényke a hátára. Onnan búcsúzott el az édesanyjától. Az édesanyja nagyon sírt utána, hogy a nagy csodakígyó örökre elviszi a fiát.

Mentek, mentek, hol gyalogoltak, hol repültek, míg végre is egyszer csak be nem értek a kígyóországba. Amerre csak vitte a kígyó a fiút, a többi kígyó kíváncsian le akarta a hátáról venni, de a nagy kígyó csak egyet-egyet füttyentett, és a többi kígyó mind hátrahúzódott.

Amikor már a király palotája felé jártak, azt mondja a gyereknek a kígyó:

- Tudod, kis gazdám, az édesapám majd azt sem tudja örömében, hogy mit fizessen neked, amiért engem kimentettél a veszedelemből. Ne fogadjál el semmi fizetést az apámtól. Hanem a belső szobában van egy rozsdás gyűrű, csak azt kérjed tőle! Majd nem akarja odaadni azt a gyűrűt, inkább a sok drága kincset akarja rád erőltetni, de te csak azt a gyűrűt kívánd.

Azzal oda is értek a kastélyhoz. Bementek, bekopogtattak a király ajtaján. Kiszól az öreg király:

- Ki az?

Felelt a kígyókirályfi:

- Én vagyok, édesapám!

A kígyókirályfi édesapja nagyon megörült:

- Jaj, kedves fiam, miféle teremtést hoztál ide?

Azt feleli a fia:

- Ha meghallgatsz, édesapám, mindent elmondok! Ez a teremtés ember, ez a derék fiú mentette meg az életemet!

Azt mondja a kígyókirály:

- Jaj, de örülök, édes fiam! Mivel fizessem ki ezt az embert?

Aztán a fiúhoz fordult:

- Te emberi állat, ha akarod, minden kincsem a tied.

Azt felelte erre a fiú:

- Köszönöm szépen, király uram, de nem kell énnekem a kincs. Nekem csak a rozsdás gyűrű kell, ami a legbelső szobájában van!

- Ugyan mit csinálsz, fiam, azzal a rozsdás gyűrűvel?

- Akármit is, de csak azt szeretném, azt, mégpedig nagyon.

Mit volt mit tennie a királynak, a fiú markába tette azt a rozsdás gyűrűt. Rozsdás, de szép pirosszemű gyűrű volt! Ezután a fiatal kígyókirály kikísérte szépen a fiút, kivitte kígyóországból. Mikor kiértek, azt mondja neki:

- Kedves kis gazdám, most már megmondom, mire használhatod a gyűrűt. Ez olyan gyűrű, hogyha valamit kívánsz, csak fordítsd a gyűrűnek a tetejét az ujjad alá, és minden ott terem előtted. Csak vigyázz, hogy más meg ne tudja a titkod. Most Isten veled, kis gazdám! Szerencsés utat!

A kígyó visszament az édesapjához, a szegény gyerek meg utazott hazafelé. Ment, ment, mendegélt, aztán egyszerre nagyon elfáradt a gyaloglásban. Leült egy fa alá. De már nagyon éhes is volt. Gondolkozott mit is csináljon. A hazája még messze van. Pénze semmi. Mit csináljon hazáig éhesen? Egyszer valahogy rátekintett a kezére, akkor vette észre hogy őneki gyűrűje van. Eszébe jutott a kígyókirályfi szava!

Azonnal megfordította a gyűrűjét. Menten ott termett előtte egy terített asztal, és az asztalon, amit szeme-szája kíván, minden, de minden. Szépen odaült az asztalhoz, jóllakott. Akkor visszafordította a gyűrűjét: az asztal rögtön eltűnt előle. Így utazott tovább hazafelé.

Mikor közel volt már a házukhoz, látta, hogy az édesanyja várja. Nagy örömmel érkezett haza, és elmesélt mindent az édesanyjának.

Azt mondja neki minderre az édesanyja:

- Ej, szegény fiacskám, már talán éhes is lehetsz! Rögtön leszaladok a pincébe, és hozok föl egy kis krumplit, megfőzöm.

Mikor az édesanyja lement a pincébe, a fiú megfordította a gyűrűjét a kezén. A szobában mindjárt egy terített asztal termett. Mikor az édesanyja följött, csodálkozásában szólni sem tudott. Nagyon izgatott volt szegény asszony, de azért odaült mégis az asztalhoz, bár az esze csak azon járt, hogy honnan termett oda a sokféle jó. Kérdezte a fiától, de az nem mondta meg neki. Csak azt felelte:

- Ránk fér, szegények vagyunk!

Mikor az öregasszony jóllakott, a fiával együtt fölkelt az asztaltól, el akarta mosogatni azokat a gyönyörű edényeket. A fiú azonban lopva megfordította most is a gyűrűjét, és csak úgy zörögtek az edények, olyan tisztán eltűnt mindenféle. Csodálkozott a szegény asszony nagyon, hogy még mosogatnia sem kell.

A fiú most már házasodni akart. Azt mondta az édesanyjának:

- Tudja mit, édesanyám, elmegyek én magához a királyhoz. A királynak van három lánya, azok közül kérem meg valamelyiket.

Azt felelte erre az édesanyja:

- Ejnye, fiam, hogy gondoltál ilyent, hogy királylány jöjjön tehozzád ilyen kis füstös házba lakni? Van itt a faluban szorgos-dolgos lány, aki szeret, vedd el azt.

A fiút azonban elkapta a büszkeség, nem hallgatott az édesanyjára, útnak indult a királyhoz. Ahogy odaérkezett, mindjárt jelentette, miért jött. Az őrök rögtön fölküldték a királyhoz. Kérdezi tőle a király:

- Mi járatban vagy, fiam?

Elmondta neki a fiú, hogy hát ő meg akarna nősülni. Hallotta, hogy három királylány közül a legkisebb a legszebb, a legrátartibb, neki az kell! Felelte erre a király:

- Ejnye, édes fiam, nagyon szegény vagy te ahhoz, hogy valamelyik lányom is hozzád menjen férjhez! De mégis próbáljunk egyet! Adok egy föladatot. Ha azt meg tudod csinálni reggelre, akkor a lányom a tied lesz. Az a föladat, hogy az anyád kunyhójától az én palotámig gyönyörű gyümölcsfák szegélyezte aranyos út vezessen!

A fiú elbúcsúzott, hazament. Ahogy hazaért, megfordította a gyűrűjét. Reggelre csak úgy ragyogott a gyönyörű aranyút a szegény asszony füstös házától a királyi palotáig. Mikor a király reggel fölkelt, és kiment az udvarra, csodájában nézni sem nézhetett a fényességtől. Izent a fiúnak, hogy tüntesse el ezt a ragyogást, mert nem bírja a fényességtől nyitva tartani a szemét. A fiú megtette.

Azt mondja akkor a király:

- Ez az ára a legidősebb lányomnak.

De a fiú nem érte be ezzel. A király erre újabb föladatot gondolt ki neki.

- Reggelre legyen a palota körül aranyszőlő, rajta aranylevelek, fölötte pedig kis aranymadár­kák fütyörésszenek!

Hazament most is szépen a legény. Este megfordította a gyűrűjét. Másnap még csak pitymallat felé volt az idő, de a király már fölébredt, nem bírt tovább aludni, a kis madárkák úgy fütyörésztek. Kinézett hamar az ablakon. Látta, hogy minden megvan, amit kívánt. Gyönyörű szép aranyszőlő lógott, a szőlőtőkéken is szép, aranyos madárkák fütyörésztek.

Fölhívatta a király a fiút, hogy vessen véget a nagy ragyogásnak. A fiú lopva megfordította a gyűrűt. Rögtön eltűnt az aranyos szőlő, el a sok kis fütyülő madárka. Azt mondta a király:

- Ez volt az ára a középső lányomnak.

De a fiú büszkeségének ez sem volt elég. A király erre újabb föladat elé állította. Ha meg tudja csinálni, hogy másnap reggelre a palota előtt aranytó legyen, és abban aranyhalacskák úszkáljanak, akkor nekiadja a legfiatalabb lányát.

A fiú elment haza. Este átfordította a gyűrűjét, és újra teljesedett a kívánsága. Reggel fölébredt a király, hát látja, hogy a harmadik föladat is megvan. Így hát hozzáadta a büszke fiúhoz a maga legrátartibb, legfiatalabb lányát. Meg is esküdtek rögtön a királyi palotában. Pedig mindenki tudta, hogy az a lány a király parádéskocsisát szereti.

A szegény fiú vitte a faluja felé a feleségét. A király lánya gyanakodva kérdezgette:

- Hol van a te házad?

De a legény csak azt felelte neki:

- Majd meglátod!

Mikor már közelebb értek, akkor látja a király lánya a kis házat. Min járt megeredtek a könnyei, hogy őneki milyen kis füstös házban kell ezután laknia.

Hazaérkeztek, de a fiatal királylány ott is mindig csak sírdogált. A fiú hiába vigasztalta:

- Nem baj, kedvesem, majd hozzászoksz!

A fiú szegény édesanyja most már igazán nem tudta, hogy mit csináljon, hogy a fiát meg a menyét hová fektesse. Mert ágy csak egy volt. Azt mondja a fiának:

- Jaj, kedves fiam, hogyan fekszik le ez a szép teremtés ebben a mi kis füstös házunkban?

Felelte büszkén a fiú:

- Nem baj, édesanyám, majd minden jó lesz!

Este szépen lefeküdtek a földre. Ahogy elaludt az édesanyja meg a sírdogáló felesége, a fiú megfordította a gyűrűjét. A kis füstös házból azon nyomban gyönyörű szép palota lett. Az asszonyok észre sem vették, úgy aludtak tovább.

Az öregasszony ébredt föl legelőbb. A nagy szépségtől úgy megijedt, hogy mozdulni se mert. A fiúnak kellett fölkelnie és bátorítania az édesanyját. De az csak azt hajtogatta, hogyan lehet, hogy este, mikor lefeküdtek, még az ő házukban voltak, és most meg ebben a gyönyörű palotában. A fiú végül is visszafordította a gyűrűjét, hát újra a füstös házban aludtak. Akkor végül megnyugodott az öregasszony.

De a fiatalasszony szerette a pompát. Neki meg a palota volt megfelelő s a fiú hol palotát, hol kunyhót varázsolt fölibük.

A felesége végül észrevette, hogy az ő urának milyen gyűrűje van. Egy éjjel megleste. Az ágy végén volt egy lyuk. Este, mikor lefeküdt a fiú a gyűrűt mindig abba tette bele. Egy éjszaka, mikor elaludtak a királylány fölkelt, ellopta a gyűrűt, elszökött vele haza.

Otthon rögtön megfordította az ujján. Azt kívánta, hogy ő meg az ő parádéskocsisuk külön lakjanak egy palotában. Nyomban egy nagy csodakastély termett, és ő meg a parádéskocsis karonfogva sétálgattak a kastély körül a gyönyörű úton.

Reggel fölébredt a szegény legény - nincs meg a gyűrűje! Nagy szomorúságában azt sem tudta, mit csináljon. Végül is előhívta a kiskutyát meg a kismacskát, azt mondta a két kis állatnak:

- Ide figyeljetek! Üljetek ide elibém!

Oda is ült a kiskutya meg a kismacska, és figyelve nézték gazdájukat.

Az meg így folytatta:

- Kiskutya, kismacska, most elutaztok a királykisasszonyhoz. Csak oda menjetek egyenest, ahol azt a gyönyörű palotát látjátok! S a gyűrűt szerezzétek vissza, hozzátok nekem haza!

A kiskutya meg a kismacska elment. Mendegéltek szegénykék. Egyszer odaértek egy csoda nagy vízhez. A víz partján mind a ketten megálltak.

Azt mondja a cica a kutyának:

- Ide hallgass! Te tudsz úszni, de én nem tudok. Hogyan fogunk átjutni mindketten ezen a széles vízen?

Azt mondja a kutya:

- Úgy fogunk átjutni, hogy te ráülsz a hátamra.

Rá is ült a cica a kutya hátára, a körmével jól belekapaszkodott szegény kiskutya fülébe. Át is úsztak szerencsésen.

Aztán mentek a palota felé, s azon tűnődtek, hogy melyik szerezze meg a gyűrűt.

Azt mondja a cica:

- Majd én szerzem meg, mert énnekem jó hosszú körmöm van. Tudod, hogyan csináljuk? Te majd kinn alszol, neked kívül a helyed; közben én beszököm a szobába.

Amíg így beszélgetnek s gyalogolnak, egyszerre mit látnak? Azt, hogy a királylány meg a parádéskocsis sétál előttük az úton. Ahogy odaért melléjük a cica meg a kiskutya, azt mondja a királylány a parádéskocsisnak:

- Jaj, nézd csak, még a kutya meg a macska is eljött attól a gyalázatos, füstös szegény fiútól! Még az állatok se szeretik, hát akkor hogyan szerettem volna én?

A kiscica meg a kiskutya úgy tettek, mintha nagyon örültek volna a találkozásnak. Mintha ők szívesen örökké ott maradnának, úgy nyalták a királylányt.

A királylány nagyon örült, hogy a kiskutya meg a kismacska is az övé lett. Adott nekik enni-inni bőven.

Mikor este lett, a királylány a folyosón kitett egy ruhát, le a földre a kiskutyának meg a kiscicának, hogy ott aludjanak. A cica meg a kiskutya le is feküdt, de ahogy az ajtó nyílt, a cica beszökött a szobába, és bebújt az ágy alá. Mikor a királykisasszony meg a parádéskocsis lefeküdt, a királykisasszony is odatette a gyűrűjét minden este az ágy fejéhez, azon is volt egy kis lyuk a gyűrűnek. Ahogy elaludtak, a cica kijött az ágy alól, a körmével lassan kipiszkálta a gyűrűt a lyukból, és a szájába fogta. De kimenni sehol nem tudott, így hát nekiugrott az ablaknak. Kitört az egész ablak.

Azt mondja a kutyának a cica:

- Most aztán gyorsan uzsgyi, mert megvan a gyűrű!

A parádéskocsis meg a kisasszony, mikor az ablak kitörött, a nagy neszre fölugrált, de a cica meg a kutya már elszökött. Akkor vette a kisasszony észre, hogy nincs meg a gyűrűje.

- Végünk van - mondta a parádésnak -, a cica meg a kutya a gyűrűért volt ideküldve!

A cica meg a kutya újra odaérkezett a vízhez. Megálltak, hogy melyik fogja most a gyűrűt átvinni. Azt mondja a cica, hogy majd ő viszi. Bele is egyezett a kiskutya újra. A cica a kutya nyakába kapaszkodott, így úsztak a vízben: a kutya vitte a cicát. Mikor már a víz felénél voltak, azt mondja a kutya a cicának:

- Vitted, cica, eleget a gyűrűt, add most nekem!

Azt mondja a cica:

- Hogyan adjam, mikor a számban van?

Azt mondja a kutya:

- Majd föltartom a számat és eltátom, te csak ereszd a számba a gyűrűt!

El is tátotta a kutya a száját; a cica bele akarta ereszteni a gyűrűt, de nem a szájába esett, hanem a vízbe. A cica csak azt látta, hogy egy csodálatos nagy csuka rögtön be is kapta. Mikor kiértek a vízből, sírtak, hogy mit csináljanak most. Nem mertek hazamenni - elvesztették a gyűrűt! Agyonveri őket a gazdájuk! De azért nagy szomorúan mégiscsak hazamentek.

Otthon bizony oda kellett nekik állniok a gazdájuk elé. Kérdi tőlük a gazdájuk:

- Kutya és cica, hol van a gyűrű?

A kiskutya ugatott és szűkölt, és a lábával mutogatta a cicát. A macska meg nyervákolt, s az is a lábával mutogatta a kutyát, hogy nem ő, hanem a kutya az oka, hogy elveszett a gyűrű. Gazdájuk nagyon pörölt rájuk, és mind a kettőt nadrágszíjjal kikergette a házból.

Épp a ház előtt ment el egy kocsi. Egy halászember ült benne, halat árult. A kutya meg a cica gazdája kinézett a kocsizajra, megállította az embert, megkérdezte:

- S mit árul, bácsi?

Azt mondja az ember:

- Halat! Tessenek venni, nem drága!

A cica, jót sejtve, mindjárt fölmászott a kocsira, utána a kutya is. És valóban, a kocsiban ott volt az a csoda nagy csuka, amelyik bekapta a gyűrűt. A cica most folyton nyervákolt, mutogatott a lábával, azt a nagy csukát tapogatta. Folyton a gazdájára nézett, és szinte magyarázta a gazdájának, hogy ez a csuka kapta be a gyűrűt. A gazdája figyelte a cicát, s végre megértette, hogy a cica mit akar. Megvásárolta azt a csoda nagy csukát. Amikor megtisztította és fölvágta, kiesett a csuka beléből a gyűrű. Mindjárt az ujjára húzta, s mindjárt azt kívánta, hogy a királylány és a parádéskocsis a kastéllyal együtt ott teremjenek az ő házánál.

Ott is termettek kastélyukkal együtt. Akkor azt mondta a legény a királylánynak, hogy takarodjanak ki a palotából, mert abban ő akar élni az édesanyjával meg azzal a szorgos-dolgos szegény lánnyal, aki őt még a szerencséje előtt megszerette.

Úgy is lett. És ma is élnek, ha meg nem haltak.