szombat

II. Lajos király rejtélyes halála

II. Lajos király halálát forrásaink igen röviden adják elő. Mikor a mohácsi ütközetben (1526. augusztus 29-én) a csatarend már megbomlott, a király kedvelt kamarásával, Czettrichhel menekülni akart; de Csele falu mellett a megáradt mocsaras ér partjáról lova lecsúszott, és a királyt maga alá temette az iszapba. A kamarás, ki már átjutott a vízen, látta, hogy segítség nincsen többé; megjegyezte hát a helyet, és előbb Székesfehérvárra, aztán pedig Mária királynéhoz, Pozsonyba ment a szomorú hírrel.
Szerémi György, II. Lajos káplánja, 1840-ig ismeretlenül hevert egykorú emlékiratában és a hozzákapcsolt Epistola Flebilis-ben (mely Erdélyi László gondos kutatásai szerint [22] bizonyosan Tatai Miklós káplántól ered) egészen másként tűnik föl a király halála. Ez előadások szerint II. Lajos gyilkosság áldozata lett!
Szerémi először 1528-ban egy lengyelországi plébánostól hallotta, hogyan ölte meg Lajos királyt Szapolyai György Székcsőn, és újra hallotta egy magyar vitéztől, aki szemtanú volt, de csak János király halála után vallotta meg a titkot, nem bírván tovább elviselni a lelkifurdalást. Összefoglalva Szerémi előadását az Epistola Flebilis teljesen parallel adataival, a történet a következő: Mikor a csata elveszett, II. Lajos királyt Szapolyai György és Tomori Pál érsek az est sötétében a Csele patakon át Székcsőre vitte, a plébános házába. Velük volt Czettrich királyi kamarás is többedmagával, és Szapolyai Györgynek egy kapitánya. Mikor a király a sebtiben készített kis vacsorához ült, Tomori Pál azt mondta neki: „Egyék felséged gyorsan, mert a török a nyomunkban van.“ Ezután az érsek Szapolyai Györgyöt sürgette, hogy menjen a szállására felkészülni, mert azonnal indulniok kell Buda felé. „Én készen vagyok - felelt György -, menjen csak tisztelendő uraságod a szállására; én a király mellett maradok.“ Mikor az érsek távozott, Szapolyai György rákiáltott a királyra: „Te bestye tanchos kiral, te parázna, te igazságtalan király! Elvesztetted Magyarországot!“ Mire Lajos király azt mondta: „Nem az én akaratom volt ez, hanem a rendeké és a főpapoké.“ Ekkor Szapolyai György kirántotta háromélű cseh kardját, és háromszor a király jobb oldalába mártotta. Lajos leesett a földre. Czettrich és a többi kamarás erre Tomori Pál szállására szaladtak, és ott azt kiabálták: „Hamar, hamar, nagyságos uram, mert Szepesi György megölte Lajos királyt!“ Az érsek ezt hallván, berontott a szobába, és megölte Szapolyait. Ott vala azonban Szapolyai kapitánya, aki hallván, hogy urát megölték, előrohant, és Tomori Pált legyilkolta. Hárman feküdtek hát ott halva. Történt pedig mindez késő éjszaka, péntekre verradóban, mint a magyar vitéz vallotta. Szapolyai Györgyöt és Tomori Pált a székcsői templomba temették el. A királyt lepedőbe csavarták. Mezítláb, hajadonfőtt volt, rajta az aranyos ing, melyet a királyné készített, nyakán az aranylánc kis kereszttel, az ujján a jegygyűrű. Reá adták véres ruháit is, és éjfélkor kivitték a Csele falucska mellett levő mocsár partjára. Itt egy kis sírt ástak neki lámpavilágnál, és ott hagyták. Ezen a helyen feküdt szegény Lajos király János fővételétől Mártonnapig. Tatai Miklós káplán, ki a holttest föltalálásakor jelen volt, látta a király jobb oldalán a három szúrást.

Nincsenek megjegyzések: