szombat

Csata a kunokkal

László király uralkodása idején számos csatát nyert idegenek ellen, s az ország határait kiszélesítette. Legemlékezetesebb harcokat a kunok ellen vívott.
Egy Kapolcs nevű kun vezér tört be Erdélybe, azt felprédálta és zsákmányt vitt magával. Magukkal hurcolták még a nemesek feleségét és gyermekeiket is.
László király ekkor éppen Szlavóniában harcolt és éppen hazafelé tartott amikor a kunok betöréséről értesült. Amilyen gyorsan csak lehetett, a kunok után vágtatott és a Temes folyó mellett utol is érte őket. Vörös zászlaja alatt megrohamozta a kunokat. Isten ekkor szétszórta a kunokat a magyarok színe előtt.
László király ekkor azt kiáltotta a vitézeinek:
- Ne öljétek meg a kunokat, csak fogjátok el őket, ha megtérnek, hadd éljenek!
Kapolcs, a kun vezér és sok bátor kun vitéz ekkor már halott volt. A többieket a magyarok elfogták. Egyetlen kun maradt meg hírmondónak, egy Eszembó nevű.
Tőle tudták meg a kunok a történteket és nagyon elszomorodtak. Követeket küldtek László királyhoz és gőgösen követelték a foglyok elengedését, támadást ígérve ellenkező esetben. László király csak nevetett a kunok fenyegetésén. Elébük ment a Dunához, amikor jöttek, hogy az országot felprédálják A király bátran rohant az ellenségre, ez első rohamban leszúrta a kunok vezérét, akit Ákosnak hívtak. Isten ismét megsegítette a magyarokat, szétszórta a kunokat. A király így ismét győzelemmel tért haza.

Botond vezér

A kalandozások idején  az ifjú Zsolt  fejedelem gyámjául három magyar törzsfőt jelöltek ki, Lélt, Bulcsút, és Botondot. Ők hárman sikeresen vették fel a harcot a német-rómaiakkal szemben, de 955-ben elfogták Lél-t és Bulcsút, és felakasztották  őket. Ekkor Botond aki a Majnánál tevékenykedett rárontott a németekre, és lekaszabolta őket. Igazi hírnevét akkor érte el amikor a görög császár ellen vonultak és legyőzte a görög óriást párbajban, (úgy földhöz vágta hogy az  menten meg is halt), ezután pedig  buzogányával hatalmas rést ütött a bizánci érckapun. ezután a görögöket adófizetővé tette.

Bátor Opos és az ecsedi láp sárkánya

Számos európai mondakörben fellelhető sárkányokkal kapcsolatos monda, legenda ez alól a magyar sem kivétel. Eszerint a nyírség és a szatmári síkság közelében lévő ecsedi láp mocsarában  egy sárkány tanyázott. Víz alatti birodalmában uralkodott. Azt beszélték  hogy a víz olyan mély hogy már több száz ölnyi kötelet eresztettek bele, nem érték el az alját. Salamon király idejében volt egy  Bátor Opos nevű vitéz, -aki onnan kapta a Bátor jelzőt, hogy legyőzött egy legyőzhetetlennek hitt, óriás cseh vitézt párbajban, aki  elhatározta hogy megöli a láp sárkányát. Lement hát  a mélybe és megölte  a sárkányt buzogányával, (ezt az állítólagos buzogányt még II. Rákóczi Ferenc is látta, meg is jegyezte milyen kicsi); és hogy bizonyságát vigye tettének, kitörte a sárkány három fogát.  A király tettéért dicsően megjutalmazta. Ebből a három sárkányfogból alakult ki a Báthory féle sárkányos címer, akik leszármazottjainak tartották magukat.

A fekete sereg

A fekete sereg Mátyás király állandó zsoldoshadseregének magja. Két harmad része magyar és székely eredetű volt egy harmada pedig csehekből, szerbekből, lengyelekből, és németekből állt. Létszáma  10000-20000 fő lehetett (béke idején 10000, és háború időszakban 20000 körül), emelett  persze volt Mátyásnak egy állandó  serege is ami magyarokból állt, és  kb. 90000  főt számlálhatott. Először csak Mátyás király halála idején (1490) nevezték így, nevét talán az egyik vezetőjéről, Lehoczky János vitézről kapta, aki 1459-ben állt Mátyás szolgálatába, ekkortól számítjuk a fekete sereg fennállását. Más elméletek szerint a „fekete” nevüket onnan kapták, hogy Mátyás halálakor a katonák vállukon fekete szalagot viseltek. Mások szerint, azért lett fekete sereg a fekete sereg, mert fekete páncélt viseltek. A történelmi források mindenesetre akor nevezik fekete seregnek amikor Mátyás halála után rablóbandává zülött. Mátyás király halála után a fekete sereg nem Corvin János, Mátyás törvényen kívüli gyereke, hanem a bárók oldalára állt, így nagy szerepet játszott Corvin János trónra kerülésének megakadályozásában. Az új király, II. Ulászló igyekezett megtartani a sereget, ám zsoldot nem tudott biztosítani, így egy részük abbahagyta a katonáskodást, más részük Habsburg Miksa német-római király zsoldjába szegődött. A maradékot a török fenyegetés elhárítására a délvidékre küldték, de mivel továbbra sem fizettek zsoldot, a katonák rabolni, fosztogatni kezdtek. A vidéket fosztogató sereg maradékait Kinizsi Pál alsó-magyarországi főkapitány verte szét királyi beleegyezéssel. 1492 augusztusában a Száva-folyó melletti Szegednic városánál teljesült be Mátyás seregének végzete. A megmaradtak kis része Nándorfehérvárra került, ahol a törökökkel összejátszva Nándorfehérvár átadását a törökök javára szerették volna elérni. Velük Kinizsi Pál alsó-magyarországi főkapitány véresen és kegyetlenül leszámolt. A fekete sereg 1494 tavaszára végleg megszűnt létezni.