Hol volt, hol nem volt, volt egyszer egy király. Ennek a királynak a
városában sok ember lakott, mindenféle-fajta, és sokmindennel
foglalkoztak. Kinek ez volt a mestersége, kinek az; de valamennyien
szerették a tükröket, az üvegeket és a csillogó dolgokat.
A király pedig, akinek kiváló tükörkészítői voltak, néha-néha
elajándékozott néhányat a saját tükreiből, jutalomképpen, vagy ahogy a
kedve tartotta. Volt hogy amikor álruhában a várost járta, egy tükröt
hagyott egy szegényember asztalán, vagy a koldusnak adott egyet. Az
elajándékozott tükrök mind remekművek voltak, és volt néhány ezek közt
a tükrök közt, ami nem csak az éppen akkor rávetülő képeket tükrözte
vissza, hanem a nap, a hold és a csillagok fényét árasztotta magából.
Volt olyan tükör is, amire alig lehetett ránézni, alig lehetett
beletekinteni. A tükrök hátoldalán apró jelekkel mindig bele volt írva
a tükör készítőjének és a királynak a neve.
Egy napon a király a kastélya előtt sétált, és arra jött egy sánta
ember. A király váltott vele pár szót, és adott neki egy tükröt. A
sánta szerencsés volt, mert ez a tükör az egyike volt a három legszebb
tükörnek, amit valaha is készítettek; arany volt a kerete és remekmívű,
mindenfajta növények és állatok voltak kiformálva az oldalán, ezek közt
drágakövek csillogtak, a felső részén hegyek és csillagok körvonalai
látszottak. A tükör fényes volt és ragyogó, olyannyira, hogy az ember
félt még ránézni is. A sánta megköszönte és elment, és otthon kitette
az asztalára. Azonban a fény zavarta, és egy kendőt tett rá. Egy idő
után felülkerekedett a kíváncsiság az emberen, és benézett a kendő alá,
egyenesen bele a tükör üvegébe, ahová eddig sohasem mert betekinteni,
mert féltette a szeme világát.
Azonban a tükörből egy szörnyeteg nézett vissza a sántára – az pedig
először megrémült, majd rettenetes düh árasztotta el. Eldobta a tükröt
- “Nem kell!” - kiáltotta. A tükör üvege összetört, néhány szilánkja
örökre elveszett. A sánta később ugyan bánta a tettét, de amikor a
tükörképére gondolt, mindig elfogta ugyanaz a düh, mint akkor, így sose
nézett többé a tükörnek a szilánkjaiba sem.
Később a király találkozott a tengerésszel. A tengerész egy egyszerű
ember volt, jött-ment a világban. Ezért egy egyszerű fakeretes tükröt
kapott, aminek a tengerész nagyon megörült. Ahányszor csak rátekintett
az üvegére, egy szebb világba nézett, és mindig jobb lett tőle a kedve.
A messzi távolban látta a várost, a király kastélyát és magát a királyt
is, de valahogy minden szebb és ragyogóbb volt, nyoma sem volt az
evilági ridegségnek a tükörben, és akár nappal, akár éjjel nézett bele,
sosem volt éjszaka odaát.
Azonban a tengerész egy ügyetlen ember volt, és egy óvatlan
pillanatban leejtette a tükröt, ami ugyanúgy összetört, mint a másik.
A harmadik legszebb tükröt egy délről származó vándor kapta. Ez
nagyobb volt mint a másik kettő, de nem egy nagyobb üvegfelület volt
rajta, hanem sok kicsi. A déli ember minden kis tükörben mást és mást
látott, történeteket, meséket, eseményeket a jövőből, a múltból. Látta
benne a sántát és a tengerészt is, életük olyan pillanataiban, amikor
nem is gondolták volna, hogy valaki figyeli őket.
Amikor a déli találkozott a sántával, és beszélgetni kezdtek,
gyorsan rájött, hogy a sánta másképp meséli el a dolgokat, mint ahogy
megestek, és rájött, hogy a sánta hazudik. Amikor a tengerésszel
találkozott, már tudta, hogy mi történt vele. A tengerész hiába akarta
titkolni, de rosszkedvű volt, hiszen összetört a tükre. Nem is nagyon
tudtak beszélgetni, ezért pár szó után különváltak.
A déli nagyon elégedett volt. Ezért amikor tehette, otthon ült, és a
saját tükrével volt elfoglalva. Csinosítgatta, díszítgette, és az
minden alkalommal szebb és díszesebb lett. Drágaköveket ragasztott rá,
kis abroncsokkal arany- és ezüstdíszeket, csengőket és szalagokat. Még
a kis üvegek körül indákat is faragott a fémbe, hogy a tekergődző
vonalak szebb hatást keltsenek. Hiába volt azonban ügyeskezű és óvatos,
ahogy a módosításokat végezte az egyik területen, a másik oldalon
kicsit megrepedt az egyik tükör-üveg, amikor pedig a másik területen
szépített, akkor az első helyen repedt meg az üveg. Nem is nagyon vette
észre ezeket, mert a tükör külseje valóban gyönyörű lett, és a kis
történetek, amik az üveg mögött látszottak, már nem is annyira
érdekelték. Némelyiket már nem is nagyon lehetett látni a repedésektől.
A sánta, a tengerész és a déli időről-időre találkozott, de ahogy
telt-múlt az idő, egyre kevésbé szerették egymást. Volt, hogy kettő
fogott össze a harmadik ellen, volt, hogy mindenki veszekedett
mindenkivel. Így teltek-múltak az évek, míg mindhárman megöregedtek.
A király pedig látta, hogy a három ember, akiknek békében kellene
élniük, nem állták ki a próbát. Ezért elküldte az egyik
tükörkészítőjét, hogy készítsen egy negyedik tükröt, ami nagyobb minden
eddiginél, és ha kész lesz, állítsák a város közepére. Egy olyan
tükröt, ami sosem törik el és a keretét sem lehet megváltoztatni.
Tamási Attila
Nincsenek megjegyzések:
Megjegyzés küldése