Réges-régen
kelta település volt Lébény helyén. Az itt letelepedett kelta törzsek e
térség erdők övezte dús füvelőin legeltették állataikat. Hívogatta őket
a kristálytiszta vizű tó, hogy abból szomjazó állataikat megitassák.
Egyszer, amikor a nap felkelt, az egyik pásztor meglepődve látta, hogy
a tó vize nagy hullámokkal kavarog és egy sárkány nyújtogatta ki fejét a vízből. Közben azt morogta:
– A tó vize a mai naptól az én birodalmam, naponta egy bárányért adom a vizet.
A pásztor ijedten fújta meg kürtjét és hírül adta a népnek a sárkány
üzenetét. A szállás népe mindjárt összeült tanácskozni, hogy mitévők
legyenek.
Éppen akkor ment arra egy daliás római katona. Megkérdezte tőlük, miről tanácskoznak oly nagy szomorúságban.
– A hétfejű sárkány birtokba vette a tavat – felelték –, és naponta egy
bárányért enged vizet meríteni a tóból, hogy állatainkat megitathassuk.
A hallottak miatt nagy haragra gerjedt a katona.
– Majd én megszabadítalak benneteket a hétfejű sárkánytól – mondta, és
együtt lementek a tóhoz. Alig értek a parthoz, a sárkány máris
kinyújtotta az egyik fejé és követelte a bárányt.
– Majd adok én neked bárányt! – kiáltotta a római, és kirántva kardját
egy csapásra levágta a sárkány fejét. A szörnyeteg erre sorban
kinyújtotta a többi fejét, s azokból tüzet, füstöt, vizet, szelet,
mérget és villámot okádott. Mikor a hetedik fej is lehullott, az ég
nagyot dördült és a sárkány élettelenül nyújtózott el a tó vizén. A
katona ekkor kiadta a parancsot a körülötte állóknak:
– Hajtsatok ide hat ökröt járomban tézslával, hozzatok kötelet és láncokat!
Hiába volt azonban az erőlködés, a kötél és a lánc elszakadt, a sárkány
nehéz teste visszazuhant a tóba. Ezt látva a katona újabb, vastagabb
kötelet, erősebb láncokat hozatott az emberekkel. Azok sietve
teljesítették parancsát, és a sárkányt újból megkötözve kivontatták a
tóból az erdő melletti rétre. Száraz fával körberakták, alája rőzsét,
szalmát tettek, és azt meggyújtották. A sárkány magasra csapó lángokkal,
sisteregve égett el.
Később a római katona utódai lettek Lébény környékének birtokosai, a
sárkány tavát pedig emberemlékezet óta Tószeri-tónak hívják, és most is a
Hanság egyik gyöngyszeme.
(Ruff Andor: Mosonmegyei és környékbeli népregék, mesék és mondák.
Magyaróvár, 1929. 165 p.; Mosonvármegyei regék és népmondák. In:
Mosonmagyaróvári Helytörténeti füzetek 2. sz. Mosonmagyaróvár, 1983. 66
p.; Susovits István: Mondák. In: Lébényi Helytörténeti füzetek 1.;
Timaffy László: Történelmi mondák a Kisalföldön. In: Arrabona, 1976. 18.
75-86. p.; Németh Judit: Lébény története és jelesnapi szokásai. Győr,
1995. 35-40. p.; Thullner István: Mosony vármegye. Helytörténeti
olvasókönyv. Győr-Mosonmagyaróvár, 1993. 275-352. p.)
